Kosárlabda szakosztályunk vezetősége 2021-től, egy közösen kialakított kritériumrendszer szerint döntést hozva, minden hónapban kihirdeti a hónap edzőjét, fiú és lány játékosát.
A hónap edzője:
Drab Attila
Attila második éve erősíti a PVSK edzői stábját, Dunaújvárosból tette át székhelyét Pécsre. Elkötelezettségét és elhivatottságát jelzi, hogy otthagyva korábbi életét, családjával együtt költözött. Jelenleg az U14 fiú csapat edzője, valamint oszlopos tagja az ovisport foglalkozásoknak. Személyében egy szorgalmas, eltökélt, alázatos szakemberrel gazdagodtunk. Csak így tovább! Hajrá, PVSK!
A hónap leány játékosa:
Albrecht Nóra
Nóri 2010. augusztus 12-én született Pécsett. A Jurisics Miklós utcai Általános Iskolába jár, ott ismerkedett meg a kosárlabdával. Utánpótlás korosztályainkban folyamatos fejlődést mutatott, Iványi Dalma kezei között is pallérozódott. Jelenleg az U12-es korosztályt erősíti, harcosságával, kitartásával példamutató minden sportoló számára. Számára nincs lehetetlen, minden edzésen, egyéni képzésen részt vesz, de nincs olyan megmérettetés, ahol ne lehetne rá számítani.
A hónap fiú játékosa:
Gróf Máté
Máté 2004.06.17-én született Pécsett. a PVSK-ban kezdett kosarazni, nagyon régen. Már U11-ben is a csapat motorja volt és ez azóta is így van. Január hónapban több fronton is helyt kellett állnia. Az U18-ban, U20-ban és még az Országos Diáklolimpia döntőben is, ahol ezüstérmet szerzett a Babits csapatával. Sportolóink közül ő az első, aki második alkalommal érdemli ki a hónap játékosa címet, amihez külön gratulálunk!
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
-
-
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
-
-
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
-
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-