Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Idén is megadjuk a lehetőséget a nyári edzésekre

Már bevett szokásnak számít utánpótlás kosárlabda szakosztályainknál, hogy úgy nevezett ügyeleti edzéseket tartanak a nyári pihenő alatt kosarasainknak. Ez most sem lesz másképp az edzések leállta után, hiszen edzőink az alapozás kezdetéig várják játékosainkat a tréningekre.

- Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei július is az ügyeleti edzések jegyében telik el.

Mind fiú, mind pedig lány vonalon nagyon fontosnak tartjuk, hogy az úgy nevezett holtszezonban se álljon le a munka, így heti 6-8 alkalmat kijelölve lehetőség van, arra hogy a játékosok labdát ragadjanak és ebben az időszakban is képezzék, fejlesszék magukat.

Természetesen ezekben az időpontokban kijelölt edző is jelen lesz, aki foglalkozik a gyerekekkel, az adott korosztályos edzővel egyeztetve. Ezek az edzések mindig fontosak, hiszen ilyenkor van idő a precíz, pontos technikai elemekre, azok javítására, fejlesztésére – árulta el a női szakág vezetője, Debreceni Eszter.

Az lányok ügyeleti edzéseinek beosztásait itt, a fiúkét pedig ide kattintva találják meg.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap