Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Belső edzőképzőt tartott kosárlabda akadémiánk

Idén második alkalommal elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodtak edzőink.

Május 17-én tartotta Kosárlabda Utánpótlás szakosztályunk az idei második belső edzőképzését.

A 2021/2022-es szezon utolsó belső képzőjén először Gyebrovszki Ádám, szakosztályunk erőnléti edzője tartott előadást, aminek témája a sportolók mobilizációja, koordinációs-, kondícionális-és korosztálynak megfelelő erőfejlesztése volt. Az előadás során gyakorlati bemutatót tartott, ahol a fiú U18-as csapat tagjai demonstráltak, akiken már látszik az eddigi foglalkozások eredménye.



A második előadást Lukács Sándor, szakedző, akadémiai mentor tartotta. A fiú U18-as csapat részvételével az átadások fajtáival és annak fontosságáról győződhetett meg az edzői gárda, majd a támadás felépítésével, a támadóidő hatékony felhasználásával foglalkozott részletesebben.



Mintál Csaba szakosztályvezető, PVSK Kosárlabda Utánpótlás: - AZ MKOSZ által szervezett akkreditált workshopokon túl elkötezettek vagyunk abban, hogy szakembereinket folyamatosan fejlesszük, az egész utánpótlást érintő kérdésekben segítséget nyújtsunk. Ennek megfelelően az utánpótlásunkban dolgozó valamennyi edzőnk részt vett az eseményen. Az előadások mindenki számára hasznosak voltak, mindenki vitt haza valamit belőlük. Köszönjük az előadók munkáját, ősszel folytatjuk!

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap