Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Új építménnyel gazdagodott a PVSK

A meglévő labdarúgó szertár, és öltözők fölé tetőtér beépítéssel, új épületrészt adtak át a PVSK Verseny utcai pályáján.

A traktusban, amely részben TAO pénzből, részben hitelből épült, hozzávetőlegesen egy év alatt valósult meg, öt iroda, egy 30-40 fő kényelmes elhelyezését biztosító tárgyaló és kiszolgáló egységek találhatóak a mintegy 240 négyzetméternyi területen. Ezzel egy helyre kerülnek az eddig más helyen, többnyire szétszórtan működő szakosztályok irányítói, úgymint a férfi-női kosárlabda, a vízilabda és a labdarúgás munkatársai. Ez elsősorban a kosárlabda esetében, különösen azt is jelenti, hogy a készülő munkacsarnok átadása után, egy helyen dolgozhatnak majd az edzők, vezetők, egyéb munkatársak, valamint azt, hogy szétválnak a szakmai irányítás, és a szervezési, a logisztikai és a menedzselési feladatok.

Az átadó ünnepségen megjelent egyebek mellett, Vida János a PVSK Társadalmi elnöke, dr. Őri László alpolgármester, Rudolf Péter a Pannonpower Zrt. vezérigazgatója, Szűcs Zsolt a PSN Zrt. vezérigazgató helyettese, Bodnár Péter az MKOSZ főtitkára, Máté János a PVSK Férfi Kosárlabda Utánpótlás Szakosztály vezetője, valamint Tiszay László a PVSK Női Kosárlabda Utánpótlás Szakosztály vezetője.

Czerpán István a PVSK elnöke bevezetőjében elmondta, maga a beépített terület 240 négyzetméter, a 30 éve épült létesítményre került rá a jelenlegi iroda, tetőtér beépítéssel. Vida János a PVSK Társadalmi elnöke méltatta a nagy gazdasági nehézségek közepette elkezdett, és időre befejezett beruházást. A 2014-ben megvalósult műfüves labdarúgó pálya, ez a beruházás, valamint, a közeljövőben megvalósuló munkacsarnok egy korszerűsítési folyamat részei. Ezután a meghívott vendégek közül Bodnár Péter az MKOSZ főtitkára, Nemes Csaba, a kivitelező Kőház Zrt. tulajdonos - elnöke, Rudolf Péter a Pannonpower Zrt. vezérigazgatója, méltatták az új építményt, valamint azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a PVSK vezetősége az utóbbi időszakban tesz a beruházások vonatkozásában.

Dr. Őri László sportért felelős alpolgármester beszédében méltatta a létesítményt, hangsúlyozva, hogy minden ilyen jellegű építmény a város sportéletét is gazdagítja. Az alpolgármester itt jelentette be, hogy a 2019-ben esedékes, a PVSK fennállásának 100 éves évfordulója megünneplésére, az Önkormányzat és a PVSK együttműködési megállapodást köt az események közös lebonyolítására.

Nyilas László

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe