Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Tavaszvárás a Verseny utcában

Igazán mozgalmasra sikeredett a szombati nap a Verseny utcában.

Pedig már azt hittük, hogy a sok labdapattogás előcsalta a tavaszt… Délelőtt kilenckor, mínusz három fokban kezdődött a napi program, borongós szürkeségben, úgy ahogy azt az utóbbi időben már megszoktuk. A PVSK U16 csapata kezdte a programot, a Kozármisleny csapatával mérkőztek meg Ángyán Norbert tanítványai. Semmivel sem tűnt különbnek a mai reggel sem az utóbbi napokban, hetekben megszokottaktól. Aztán a PVSK- Dombóvár felnőtt meccset követően, délután egy óra táján, hirtelen mintha valóban megmutatott volna magából valami kicsinyke ízelítőt Tavasz Tündér, mintegy öt-hat Celsius fokig felkúszott a hőmérséklet, verőfényes napsütés kíséretében, hogy aztán mire Bózsa Barnáék, vagyis a PVSK U14 Szederkény elleni meccse öt óra tájékában befejeződött, Tél Tábornok visszaverje a támadást és megmutassa ki az úr az időjárás frontján így február eleje, közepe táján. Száz szerencse, hogy a kinti programok mellett a PVSK Szamosi Nándor sportcsarnokában is zajlottak az események, a kellemes 18-19 fokos melegben. Először is délelőtt fél tíztől a sokadik Párduc-Panda eseményt rendezte meg a PVSK kosárlabda utánpótlás szakosztálya.

Ez, egy a partneriskoláink tanulói számára megrendezett programsorozat, ahol az év adott időszakára jellemző tematikával, de természetesen a kosárlabdával a középpontban kedveskednek tartalmas programokkal a PVSK utánpótlásedzői és vezetői a gyerekeknek. A mai rendezvény természetesen a farsang jegyében telt. Színes, karneváli hangulat kerekedett a rendezvény végére.

Eközben a PVSK nagyméretű műfüves pályáján véget ért A PVSK U16 labdarúgóinak mérkőzése, melynek eredménye 4-3 a PVSK javára. Ángyán Norbert ekképpen értékelt:

- Sajnos a héten nagyon sok sérültünk és betegünk lett, ezért egy vegyescsapattal álltunk ki a Kozármisleny ellen. A leglényegesebb, hogy mérkőzésterhelést kaptak a srácok. Az első félidőben szépen futballoztak, összességében elégedett vagyok a látottakkal és gratulálok a győzelemhez!

A helyszínen maradva, még a fiatalok mérkőzésének végét jelző sípszó előtt, Városi Viktor vezetésével megkezdte a bemelegítést a PVSK felnőtt csapata. Sajnos, csapatunk egyik legértékesebb játékosa jelenleg sérüléssel bajlódik, de egy pörgős bemelegítés levezénylésével azért szívesen segített csapattársainak. Az utánpótláskorú játékosokkal teletűzdelt PVSK a Tolna megyei I. osztály listavezetőjét a Dombóvár FC csapatát fogadta. Nagyszerű felfogásban, lendületes, tetszetős egy-két érintéssel végrehajtott támadásvezetéssel, a védekezésben egymás hibáit kijavítva tudott játszani a fiatal csapatunk. A mezőnyfölényünknek meg is lett az eredménye, egy nagyszerűen beívelt szabadrúgás után Kiss-Tóth Dominik fejelte a labdát a dombóváriak kapujának bal oldalába. A második játékrészben mindkét gárda betalált, a PVSK második gólját Bihari Zsombor szerezte, így a végeredmény 2-1 a PVSK fiatal csapata javára. Edzőmeccset nyertek meg tehát a srácok, ahol az eredménynek ugyan nincs sok jelentősége, de ez a siker bizony lendületet adhat a további munkához, valamint megerősítést, hogy nem rossz úton indult el a PVSK a sok fiatal játékos szerepeltetésével. Elégedett is volt a látottakkal Schneider Gábor vezetőedző:

- Örülök az eredménynek, hiszen minden ilyen pozitív visszacsatolás segíti a jövő hét munkáját. Természetesen nem értékeljük túl a győzelmet, de egy kimondottan jó csapat ellen sikerült nyerni. Jó mérkőzést játszottunk, erre tudunk építeni a következő hetekben. Mindig akad, amin lehet és kell is javítani, a játékosok hozzáállása példaértékű volt ma is, ahogyan ezt szerencsére a felkészülés kezdete óta minden mérkőzésen és edzésen tapasztaljuk. A fiatalok szépen integrálódnak, úgy tűnik jó lesz, beválik az a filozófia, amely mentén elindultunk.

Délután három órakor aztán már ugyanitt a PVSK U14-es csapata játszotta le edzőmeccsét a Szederkény hasonló korú csapatával. Szép számmal kaptak helyet a csapatban az egyel fiatalabb korosztály játékosai is. A mérkőzés végére a pálya sok pontján alakultak ki olyan párharcok, amelyekben a PVSK játékosai szemmel látható felépítés béli hátrányt is kénytelenek voltak leküzdeni ellenfelükkel szemben. Becsületükre legyen mondva, ez többnyire sikerült. A végeredmény végül 2-2 lett, a Szederkény csapata mintegy öt perccel a mérkőzés vége előtt egyenlített. Bózsa Barnabás, a csapat edzője ekképpen értékelte a látottakat:

- Az első félidő kimondottan tetszett, egy jó csapat ellen sikerült szép támadásokat vezetve megszereznünk a vezetést. Aztán megforgattam a csapatot, szerettem volna látni néhány játékost a megszokottól eltérő poszton is. A második félidőre beálltak a fiatalabbak, akik nagyszerűen teljesítettek, frissességet hoztak a csapatba. Összességében elégedett vagyok, jó időben, jó pályán sikerült egy jó felkészülési meccset játszanunk.

Azért a végére már nem volt annyira jó az idő, a nulla fok körüli hőmérsékletben jólesett visszamenni a meleg Szamosi csarnokba ahol a PVSK ÖTYE játszott bajnoki mérkőzést a Kanizsai Vadmacskák csapatával. Nos, ez volt a nap egyetlen hazai tétmérkőzése, de leginkább ez tűnt úgy, mintha edzőmeccs lenne… Simon Krisztáék minden megerőltetés nélkül, lazán, a játék minden pillanatát élvezve nyerték meg a bajnokit 83-36 arányban. Mindezt úgy, hogy valószínűleg megdöntötték az egy kosárlabda-mérkőzésen termelt mosolyok nemhivatalos világcsúcsát.

Így telt a mai nap a Verseny utcában. Bár a tavaszt még nem sikerült végérvényesen előcsalogatni, de eljövetelének legbiztosabb jele, hogy már erősen készülnek rá labdarúgóink. Kell is, hiszen jövő hét szerdán már bajnoki mérkőzést játszik a PVSK U19-es csapata. Számukra már hivatalosan is elkezdődik a tavasz! Kosarasaink pedig a Szamosi csarnok jóleső melegében tették azt, ami a dolguk, a hivatásuk, az életük: sportolva neveltek, nevelve sportoltak. És közben még jól is érezték magukat.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe