Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Pécsett ülésezett a SOSZ Elnöksége

A Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) Pécsett tartotta soron következő elnökségi ülését, december 10-én, szombaton. Pénteken a sajtó, illetve pécsi sportvezetők kaptak tájékoztatást.

Az ülést megelőző napon, a pécsi Városházán tartott sajtótájékoztatón, megjelent Dr. Őri László pécsi alpolgármester, Virág Lajos a SOSZ ügyvezető igazgatója, Vári Attila a PSN Zrt. vezérigazgatója, Szűcs Zsolt a PSN Zrt. vezérigazgató helyettese, valamint a PVSK elnöke, Czerpán István, aki egyben a SOSZ alelnöke is. Akadályoztatása miatt, a szervezet elnöke, Dr. Deutsch Tamás nem tudott részt venni a tájékoztatón.

A megjelent sajtó munkatársakat dr. Őri László alpolgármester köszöntötte, majd külön üdvözölte azt a tényt, hogy Czerpán István személyében pécsi alelnöke van az immár több mint 200 taggal rendelkező szervezetnek. Czerpán István elmondta, hogy az 1989-ben alakult, és sikeres és kevésbé sikeres korszakokat maga mögött hagyó testület, a nemrég történt megújulási folyamattal új irányt vett. A SOSZ két fontos tevékenységet, az egyesületek, és klubok érdekvédelmének segítését (szolgáltató SOSZ), és a különböző programokban való közreműködést tartja legfontosabb feladatának. Ezután Virág Lajos ügyvezető-igazgató tartott tájékoztatót a most elindult, és 2017 márciusban lezáruló „Hiszek Benned” tehetség-kiválasztást végző, alapvetően utánpótlás-nevelő egyesületek sportszakmai alapfeladatainak elvégzéséhez, sportegyesületi szakmai programok megvalósításához pénzügyi támogatást nyújtó programról.

A program célja, hogy a helyi kis- és közepes sportegyesületek utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatai megvalósítását különböző programokon keresztül, pályázat útján elnyerhető pénzzel támogassa. Erről az összes tudnivaló megtalálható a www.sosz.hu oldalon.

Az újságírók után, az egyesületek képviselői következtek, akik ugyancsak tájékoztatást kaptak a ”Hiszek Benned” programról.

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe