Meghatározó alakja volt a PVSK - nak Verbőczi (Wéber) József, sokaknak csak Szepi bácsi, aki több válogatott tanítvánnyal, köztük két olimpikonnal is büszkélkedhetett.
Hercegszabarban (ma Székelyszabar) született, 1912. december 30-án. Gyermekkorában csak németül beszélt, csak később tanult meg magyarul. A középiskolát Mohácson kezdte, de a 2–8. osztályokat már Pécsett, a Pius Gimnáziumban fejezte be. Szülei papnak szánták, de ő, nem kis családi nézeteltérések árán, inkább a sportot választotta. 1933-ban a PAC atlétájaként az országos bajnokságon, 400 m-es síkfutásban a 4. helyen végzett. A 40-es évek elején Pécsről Diósgyőrbe költözött, ahol szintén kivette részét a város sportéletéből.
1945 őszén tért vissza Pécsre, és ebben az évben tagja lett a PEAC labdarúgócsapatának, majd 1946-ban a PVSK-hoz került, ahol újjáélesztette az atlétika-szakosztályt, és a kosárlabdacsapatban is szerepelt.
Az 1952. évi olimpián, Helsinkiben két atléta-tanítványa is szerepelt a PVSK-ból, Lippay Antal és Solymossy Egon. Később, 1968-ban Honti Róbert is kijutott a mexikói olimpiára. Több tanítványa is eljutott a válogatottságig. Edzői pályafutása alatt 13 felnőtt magyar bajnokságot szereztek sportolói. 1947-ben, meghagyva edzői pozícióját is, az atlétika-szakosztály vezetőjévé nevezték ki, majd 1949-ben egyhangúlag választották meg a sportkör elnökévé. Később, 1961-ben másodszor is betöltötte ezt a tisztséget. Az ő vezetésével az atlétika a PVSK egyik legeredményesebb szakosztályává vált.
Munkáját számtalan kitüntetéssel jutalmazták az országos és helyi sportvezetők. A Magyar Atlétikai Szövetségtől megkapta a mesteredzői címet, birtokosa lett a Sport Érdemérem ezüst fokozata és a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetéseknek is. Elsőként (posztumusz) kapta meg az 1994-ben alapított PVSK Aranygyűrű kitüntetést. 1989. augusztus 8-án hunyt el.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v