Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Ma van Pálvölgyi István kosárlabdázó születésnapja

Pálvölgyi István kosárlabdázó a PEAC-tól került a PVSK-ba, 1968-ban. A PVSK-ban lett érett játékos, a korszak meghatározó sportolója.


A sportágában nagyot alkotó, páratlan sikereket elért, sokak által „Pici”-nek becézett játékos az Ágoston téri iskolába járt 1956-1964-ig. Nyolc éves korában úszni kezdett, a Pécsi Urán SE-ben, de közben más sportágat is kipróbált, kosárlabdázó barátja vitte le a Pécsi Postásba, ahol, megszeretve a sportágat, ott is maradt.

1966-ban került a PVSK-ba, ahol, kisebb megszakításokkal, tíz évig játszott. Első NB I-es mérkőzése 1968 februárjában, Kecskeméten volt. Itt először nyert a PVSK fennállása óta 86-79-re, így nyertes csapatban mutatkozhatott be az élvonalban.

Majd behívták katonának, és két évig a Budapesti Honvéd következett. Már a PVSK-ból tagja volt különböző korosztályos válogatottaknak, és 1968 végén meghívták a felnőtt válogatott keretbe is, ahol később 179-szerepelt. A sport befejezése után vállalkozó lett, a vendéglátás, és egészség megőrzés területén tevékenykedett. Természetesen manapság is sportol néha, ha ideje engedi kerékpározás, vagy egy kis tenisz szerepel a programban, régebben futott is, és ha Pécsett tartózkodik, mindig kimegy kosárlabda mérkőzésre, szurkol a PVSK csapatainak.

2012-ben kapta meg a PVSK „Aranygyűrű” kitüntetést, amelyről így nyilatkozott akkor:

Nagyon sokat jelent nekem ez az elismerés! Én kis megszakítással több, mint tíz évet töltöttem az egyesületnél. És most nagyon örülök, hogy rám is gondoltak, hogy gondoltak rám. Én a sportágban mindent elértem, amit lehet, és ezt nagy részben a PVSK-nak köszönhetem.

A születésnappal kapcsolatban megkeresésünkre a következőket mondta:

Nagy szervezés nincs, természetesen lesz családi ünnep. Még a hét 2-3 napján aktívan dolgozom, és szurkolok a férfi kosárcsapatnak, hogy jöjjenek ki ebből a nehéz helyzetből. Köszönöm a megkeresést, jól esett, hogy gondoltatok rám.

Pálvölgyi Istvánnal 2020 októberében készítettünk portréműsort:

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe