Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Ma van Gáspár Gábor testnevelő tanár, sportvezető születésnapja

1983–2010 között állt a PVSK alkalmazásában, élete utolsó pillanataiig a hétköznapok aktív résztvevője volt. Az, hogy a fegyelmet, kitartást igénylő sportot választotta, kész szerencse és örökké kétkedő alkatának is köszönhető.

Tanított és közben tanult is. Számos helyen volt vezető, de sosem szeretett az élen villogni. Születésnapja alkalmából egy néhány évvel ezelőtt készült interjúval emlékezünk a kiváló sportemberre.

Mit kell tudnunk a gyerekkoráról?

1942. március 7-én születtem Makón. A szüleim keményen dolgoztak, ezért nagyon sokszor játszottam a barátaimmal, ahogy visszaemlékszem, mindig ki voltam adva „albérletbe”. Játszottunk és sportoltunk is, és mint minden lurkó akkoriban, reggeltől estig kint mozogtunk a szabad levegőn. Nem is annyira fociztunk, inkább fejeltünk. Én mindig kapus voltam. Azt nem tudtam még, hogy a sport lesz az életem, de természetes volt a mozgás. Érdekesség, hogy az általános iskola után a szüleim beírattak a helyi kollégiumba, ezért nagyon korán önálló lettem. Mostam, főztem, takarítottam, szerveztem az életemet. Azt hiszem, elég ritka dolog, hogy az ember saját lakhelyén kollégista legyen. Ezzel semmi bajom nem volt, rendet, fegyelmet tanultam ott. Középiskolásként már három sportágat űztem, a focin kívül a kézilabda és az atlétika is szerepelt a repertoáromban. Magasba 190 centit ugrottam – akkor 212 volt a világcsúcs –, mégis úgy éreztem, hogy elértem a maximumot, ezért gátfutásra váltottam. 1960-ban, a római olimpia évében, Oross Ferivel együtt részt vettem a vasutasbajnokságon, amelyet pont Pécsett rendeztek, és mivel jól szerepeltem, bekerültem a válogatott keretbe gátfutóként. Nem vettek fel a Testnevelési Főiskolára, ezért Pécsre jöttem, és mivel jól ment a védés, a PEAC-ban lettem labdarúgókapus.

Hol indult a tanári pályája?

Mivel kötelező volt vidéken kezdeni, Sellyére kerültem gyakorlatra, majd ott is maradtam a gimnáziumban. Jó értelemben vett, igazán nyugodt vidéki környezetben dolgozhattam. Megnősültem, és Pécsre, Fehérhegyre, később Újmecsekaljára helyeztek át. Majd a Testnevelési Általános és Sportiskolában, közkeletű nevén TÁSI-ban kötöttem ki 1976-ban. Később a Komarov Gimnázium következett. Szerencsésnek tartom magam, mert ezek voltak azok az évek, amikor több pénz jutott a sportra, a testnevelésre, ugyanakkor a gyerekek még szerették a mozgást, nem létezett számítógép, a sport nagy tömegeket vonzott. Kiváló, a szakmát magas szinten művelő munkatársakkal dolgozhattam együtt. A PMSC megalakulásával pedig létrejött egy befogadó egyesület, egyszóval az 1970-es években minden adva volt a jó munkához és a kiemelkedő eredményekhez.

Mit jelentenek önnek a kitüntetések?

Nagyon sok elismerésben részesültem, csak néhányat említek: oktatási minisztériumi dicséret, a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója. A diáksportban is kaptam szép számmal. A véleményem pedig az, hogy a győzelem után a siker két napig él, az elismerések viszont megmaradnak. 1990-ben érdemeltem ki a mestertanári címet, de nagyon örültem a PVSK 2007-ben átnyújtott Aranygyűrűjének is. Büszke voltam az atlétika szövetségtől kapott elismerésekre is, dolgoztam az ifjúsági válogatottnál másodedzőként. Tanári Aranykatedra-díj, Pécs Testnevelés és Sport Díja, a Diáksport Tanács és az Ökölvívó szövetség díjai mind fontos elismerései voltak munkámnak. Rendeztünk női ökölvívó európai uniós versenyt és női, később férfiökölvívó országos bajnokságot is Pécsett. Engem mindig hajtott az elismerés utáni vágy, ez részben a családból eredt, hiszen a szüleim, főleg a nagymamám (Kisjankó Borbála, az egykori híres matyó hímző asszony), tele voltak kitüntetésekkel. Így ezt az érzést tőlük örököltem. Ha valaki nem lehetett élsportoló, akkor edzőként vágyik az elismerésekre.

Hogyan emlékszik a PVSK szakmai elnökhelyettesi tevékenységére?

Még 1983 januárjában kerültem a PVSK-hoz módszertani helyettesként, majd szakmai elnökhelyettes lettem. Nagyon sokat tanultam, hiszen például a dzsúdót és táncot is meg kellett ismernem, mint sportágakat. Bizonyos értelemben a vezetés nem teljesen az én világom, mert gyakorlati ember voltam mindig, és gyakran nagyon sok volt a papírmunka, az adminisztráció elvitte az időt más, fontos dolgoktól. Nagyon jó benyomásom volt az ott folyó munkáról, az utolsó öt évben csak az atlétákkal foglalkoztam. Az edzőkkel kitűnő kapcsolatot ápoltam, mert dolgozni, alkotni, tanulni akartak. Nekem meggyőződésem, hogy csak olyan edző léphet előre, aki követi a sportági változásokat. Amit régen oktattunk, részben elavult, részben átalakult. Rengeteget tanultam a PVSK- nál, később pedig megpróbáltam visszaadni valamit ebből.

Elégedett azzal, amit elért?

Ötvenöt évesen hagytam abba a sportot. Sok mindent kipróbáltam: kézilabdáztam, fociztam, kosárlabdáztam, atlétikában a PVSK-val még csapatbajnokságokra is eljutottunk. 2010-ig voltam az egyesületnél alkalmazott. 2012-ben volt 50 éve, hogy PVSK-s vagyok, valamikor igazolt atléta voltam. Később edző majd vezető lettem. 130 válogatott sportoló került ki a kezem alól. Szerencsés időszakban voltam jó helyen, így azt remélem, hogy sokat tudtam segíteni a PVSK-nak és a pécsi sportnak. A családi háttér és az egészség a legfontosabb az életben, a humorral párosuló kitartással pedig sok mindent el lehet érni.

Gáspár Gábor 2019. május 26-án, rövid betegség után hunyt el.

Események

2021. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2

Nagyobb méret

A nap képe