Füzesi József 1941. szeptember 11-én, Budapesten született, de a Zala megyei Türjén töltötte gyermekéveit, ahol apja körzeti orvosként dolgozott. Gimnáziumban Zalaegerszegen járt, itt végképpen eldőlt, hogy a sport, ezen belül a kosárlabda lesz élete fő tevékenysége.
Az 1964-ben Pécsett megszerzett biológia–földrajz–testnevelés szakos tanári diplomát egy év múlva ugyanitt kosárlabdaedzői, majd 1980-ban, a Testnevelési Főiskolán kosárlabda szakedzői képesítéssel egészítette ki.
Szentlőrincről került Pécsre, a pécsi Karikás Frigyes Utcai Általános Iskolába testnevelő tanárként. 1981-ben pedig a már 1970-től sporttagozatos pécsi Építők Úti Általános Iskolában kapott állást, ahol azonnal az országosan úttörő kísérlet részese lehetett, amelynek során az iskolát összevonták az 1957 óta működő Pécs Városi Sportiskolával, létrehozva Testnevelési Általános és Sportiskolát a (közkeletű nevén TÁSI). Amelynek 1982-től 2004-es nyugdíjba vonulásáig igazgatóhelyettesi besorolásban sportszakmai vezetőjeként tevékenykedett.
Közben kosárlabdaedzőként is dolgozott a PVSK-nál és a Pécs Városi Sportiskolánál, korosztályos női és férficsapatoknál egyaránt. A szívéhez legközelebb talán a diákolimpiai országos döntők állnak.
1977-től 26 esztendőt töltött a PVSK elnökségi tagjaként, itt öt elnökséget és három elnököt szolgált felkészült szakemberként.
Sokrétű és eredményes munkáját több kitüntetéssel ismerték el: Kiváló munkáért (1984), a Testnevelés és sport érdemes dolgozója (1989), a Baranya Megyei Önkormányzat Sportdíja (1999), a Diáksportért emlékérem (2002), a Pedagógus szolgálati Emlékérem (2005), Pécs Város Sportdíja (2004), az MKOSZ Jubileumi oklevele (2015, 50 éves edzői és sportvezetői tevékenységéért). Több mint ötven éves, példamutató életművel érdemelte ki többek között a PVSK Aranygyűrű kitüntetést is, 2011-ben.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v