Húsz évesen érte el maga, és a PVSK addigi legnagyobb tájékozódási futó sikerét, a junior Európa-bajnoki címet. Magát mindig is a gondolkodó sportolók közé sorolta, nem csoda, ha a civil életben is kiemelkedő tudást igénylő szakmát választott, elismert sebészként dolgozik Pécsett.
Pavlovics Gábor 1968. december 21-én született Kaposváron. Korábban édesapja is a Kaposvári Rákóczi SE tájfutójaként sportol, így számára is adva volt a kijelölt út. Első versenyén, a megyei ifjúsági bajnokságon rögtön dobogóra állhatott 1980 szeptemberében.
1987 őszétől a Pécsi Orvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait, és a PVSK versenyzője lett. A szakosztály addigi történetének legnagyobb sikerét Pavlovics Gábor a belgiumi Eupen környékén megtartott junior Európa-bajnokság megnyerésével érte el, ráadásként Paróczi Zsolt másodikként állhatott mellette a dobogóra. Váltóban a két pécsi futó Tóth Tamással kiegészülve bronzérmes lett.
1989-ben, húszszoros utánpótlásbajnokként, már a felnőtt hosszútávú egyéni bajnokságon ezüstéremmel nyitott, és tagja volt a felnőtt váltó- majd csapatbajnokságot nyert csapatnak is. Ráadásként az akkor még csehszlovákiai Karlovy Varyban, a felnőtt világbajnokságon sprintben a 16., váltóban a 8. helyen zárt. 1992-ben a rövidtávú, az egyéni, az éjszakai és az összetett bajnokság megnyerésével mindent vitt, és a pontversenyben is a győzelemhez segítette a PVSK-t. Igazi éjszakai specialistának számított, összesen 2 rövidtávú, 3 nappali, 4 váltó- és 5 csapatbajnoki címe mellett hatszor diadalmaskodott az Országos Éjszakai bajnokságon, ebből ötször zsinórban (1995–1999).
2006-tól immár a szeniorok mezőnyében erősítette 2013-ig a Pécsi Vörös Meteort, ahonnan visszaigazolt a PVSK-hoz. Az F40 és F45-ös korosztályokban ugyancsak több nemzetközi viadalon állt rajthoz és végzett rendszerint az élmezőnyben vagy annak közvetlen közelében. Heti 3–4 alkalommal ma is lefutja szokásos fél, egy óráját, és aktívan kiveszi a részét a versenyrendezésből, szervezésből, ahol elsősorban a pályakitűző, ellenőrző feladatokat kedveli. Büszke rá, hogy még gimnazistaként kiérdemelte a „Jó tanuló, jó sportoló” címet, háromszor Az év tájfutójának is megválasztották (1988, 1991, 1993). A válogatottságról 1996-ban lemondott ugyan, ám a hazai viadalokon ezután is többször remekelt. A tájfutást az atlétika és a sakk keverékéhez hasonlítja, és megjegyzi, hogy e két „végletből” hozzá utóbbi áll közelebb. Más szóval, ő nem az atlétikusabb, azaz erőből gyorsaságra törekvő, inkább a terepen folyamatos kockázatelemzést végző, az útvonal-lehetőségeket alaposabban felmérő, így mégis rövidebb idő alatt teljesítő tájfutók csoportjába sorolja magát. A PVSK Aranygyűrűjét 2001-ben érdemelte ki.
Ezt követően éveken át civil és szakmai életére összpontosított jobban, az esztendők során elismert sebész, és plasztikai sebész lett, ám a tájfutás mégiscsak hiányozhatott a hétköznapjaiból. Az F40 és F45-ös korosztályokban több nemzetközi viadalon állt rajthoz és végzett rendszerint az élmezőnyben vagy annak közvetlen közelében. A hazai pálya e sorban is különleges kihívásnak számít, így nem csoda, ha a 2013- as orfűi éjszakai bajnokságon az F45-ben nem talált legyőzőre. A 2016-os pont begyűjtő csapatbajnokságon Viniczai Ferenc és Turcsán János társaságában pedig az F145 listájának élén zárt a PVSK-val. 2019-ben középtávon F50-es kategóriában országos bajnok lett. Dr. Pavlovics Gábor 2022-ben a Középtávú Országos Bajnokság és Országos Váltóbajnokságon Pataki Gáborral és Viniczai Ferenccel egy csapatban első helyen végzett az F165 kategóriában.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v