Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Ma van a születésnapja Balázs Hajnalka kosárlabdázónak

Balázs Hajnalka 1963. július 19-én született Szigetváron. Már kisiskolásként megismerkedett a kosárlabdával, amit középiskolás koráig szülővárosa csapataiban űzött.

18 évesen, 1981-ben került a PVSK felnőtt női csapatába, ahol a korábbi pécsi sikercsapat nagy öregjei, így Verbőcziné, Móróné, vagy Russainé mellett már a tehetséges fiatalok, köztük Sztojkovics Éva, Horváth Judit is szerepet kaptak. Gyorsan beilleszkedett az együttesbe, amelynek idővel alapemberévé vált. A nyolcvanas évek második felétől tevékeny részese volt a későbbi első vidéki női magyar bajnokcsapat formálódásának. Ennek alapja szerinte az összetartó közösség és a Varga Ferenc edző által hozott szakmai megújulás volt, ami idővel újra a legjobb hazai csapatok közé emelte a PVSK-t. Az első bajnoki aranyérem megszerzéséből még nem vette ki a részét, mert akkor éppen kétéves kitérőn volt a Tungsramnál, ahonnan 1992-ben igazolt vissza a PVSK-hoz. Emlékezetes az 1995-ös bajnoki döntő harmadik mérkőzésén a rendes játékidő végén dobott három büntetője, amivel hosszabbításra mentette a mérkőzést a csapat, majd idegenben győzött a BSE vendégeként, és ezzel újra bajnok lett.

Balázs Hajnal három bajnoki aranyérmet és két bronzérmet, illetve három Magyar Kupa aranyérmet szerzett a női csapattal, miközben 125-ször volt felnőtt válogatott, amellyel Európa-bajnoki bronzérmet is szerzett. Az 1995-96-os bajnoki évben az "Év játékosa"-nak választották. Balázs Hajnalka úgy érzi, ő is hozzájárult az ezt követő másfél évtizedben sikert sikerre halmozó pécsi női kosárlabdacsapat alapjainak kialakításához. Erről az időszakról azt mondta: „a PVSK lett a második családom, tényleg igazi közösséget alkottunk nemcsak a játékostársakkal, hanem az edzőkkel és a klubvezetéssel is: a pályán és azon kívül is sokat voltunk együtt, otthonra leltem itt.”

Balázs Hajnal 1999-ben, hagyta abba az élsportot, ezután több mint 15 évig pénzügyi területen, jelenleg a családi vállalkozásban dolgozik. Azt mondta, edzőként nem tudja magát elképzelni, de lehet, hogy sportvezetőként szívesen segítené imádott sportága fejlődését.

A PVSK Aranygyűrű kitüntetést 2018-ban kapta meg.

Események

2021. október

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret

A nap képe