Kövecses József Pincehelyen született 1960. június 23-án, majd Szekszárdon járt általános és középiskolába. Először focizott, majd kosárlabdázott a helyi csapatban. 1979. március 21-én Varga Ferenc révén került a PVSK férfikosárlabda-csapatához.
Többek között olyan játékosokkal szerepelt, mint Pálvölgyi István, Rab Gyula, Rabb József, Vojtek Aurél, Varasdi János, Tóth Géza és Darázs János. Közel háromszáz NB I-es mérkőzésen szerepelt. 1979-től a PVSK-ban játszott, majd 1991-től a csapat technikai vezetője lett. Élvonalbeli játékos pályafutását 1991-ben fejezte be, de, a PVSK-öregfiúk csapatában 1993 óta játszik, több alkalommal is megnyerték a megyei kosárlabda-bajnokságot. Ezen kívül a kosárlabda mérkőzéseken a versenybírói asztalnál dolgozik, már több mint 1600 mérkőzésen működött közre, közte női Euroliga-meccseken is. Egész életét a kosárlabdasporthoz és a PVSK-hoz kapcsolódó hűség jellemezte.
Kövecses József egy rövid ideig még edzői feladatot is ellátott. Részese volt a 2009-ben élért bajnoki ezüstnek, a Magyar Kupa- és Szuper Kupa-győzelmeknek, amelyek a férfi kosárlabda szakosztály eddigi legnagyobb sikerei voltak.
Kövecses József 2016-ban kapta meg a PVSK Aranygyűrűjét.
Nem lesz nagy ünneplés - kezdte Kövecses József, amikor felhívtuk telefonon – bizonyos kor után ez már így szokás. Mivel nyár van nem egyszerű összehozni a családot, remélem július közepére sikerül, és akkor majd lesz egy közös ünneplés. Ősztől munkatársaimmal pedig azon dolgozunk majd, hogy a PVSK férfi kosárlabda csapata jövőre az első osztályba maradjon, ami nem lesz egyszerű, de nagyon bízunk abban, hogy sikerülni fog. - fejezte be az ünnepelt, aki jelenleg is technikai vezető a férfi kosarasoknál.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v