Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Ma ünnepeli születésnapját Czukor Zoltán, gyalogló

A PVSK gyalogló olimpikonja egy olyan sportágat űz, amelynek sokféle módon magyarázható és értelmezhető szabályai nagy szubjektivitást engednek meg versenyzőnek, versenybírónak egyaránt. Egy biztos a gyaloglás nagy fizikai felkészültséget és átlagon felüli kitartást igényel.


Czukor Zoltán 1962. december 18-án született Komlón. Az atlétikával 13 éves korában ismerkedett meg, szinte azonnal a gyaloglással kezdte. Már serdülő - és ifjúsági korosztályokban is kiváló eredményeket ért el. Először 20 kilométeren indult, csak 20 éves korában váltott 50 kilométerre. Utóbbi távon – még 22 évesen, a békéscsabai Ob-n – Magyarországon ő volt az első, aki négy órán belül teljesítette a távot. 1995-ben a göteborgi Eb-n indult 50 km-en, ahol kizárták. Ekkor ezt nyilatkozta: „Kétféle gyalogló létezik, akit már kizártak valamelyik versenyen, és akit majd ezután fognak kizárni.”

1998-ban került a PVSK-hoz, ahol 2003-ig volt tag, egyesületünket a sydney-i olimpián képviselte. Az már egy más történet, hogy végül szabálytalan gyaloglás miatt 25 kilométernél kizárták. (Később, a videó visszanézése után, immár sovány vigaszként kiderült, hogy szabályosan gyalogolt.) 2004-ben visszatért Komlóra, ahonnét kijutott az athéni olimpiára is, ahol 50 kilométeren a 24. helyet szerezte meg. Később maratoni távokon és hosszú távú utcai versenyeken indult.

Amikor felhívtam telefonon elmondta, jelenleg Dombóváron él, részt vesz egy rekreációs programban, és a város gyönyörű parkjában működő gyalogló klubot irányítja, valamint, vezeti a Komlón tizenöt éve megszűnt, és most újra működő atlétikai szakosztályt, és segít a gyaloglás újjáélesztésében. A sportágat nem, de a versenyszerű gyaloglást már abbahagyta, azt mondja, még biztosan el szeretne indulni egy nagy párizsi rendezvényen, erre készül most, hiszen azt vallja, hogy ezt a sportágat élete végéig űzi az ember. Saját bevallása szerint pályafutása egyik legsikeresebb időszakát töltötte a PVSK-ban.

Nyilas László

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe