Tehetségére hamar felfigyelt az MTK, így az érettségi után Budapestre került. Két évig volt biztos csapattag az MTK-ban, csaknem egyedüli jelölt az akkor formálódó Aranycsapat balszélső posztjára. Sajnos, egy 1948-as csepeli bajnokin elszenvedett súlyos sérülés miatt mégis kimaradt. Mindössze a B-válogatottban léphetett egyszer pályára, a lengyelek ellen, 1948-ban, a 8-2-es győzelemből két góllal vette ki a részét. Őstehetségnek tartották, az érettségi után az MTK is szemet vetett rá, ahol két évig állandó csapattag volt, az Aranycsapat balszélső posztjától is csak egy sérülés fosztotta meg. 1950-ben igazolt a Pécsi Lokomotívhoz, ettől kezdve játékosként, majd edzőként csaknem négy évtizeden át szolgálta a PVSK-t.

Az MTK-tól Nagykanizsára, majd 1950-ben a Pécsi Lokomotívhoz igazolt. 1951-ben a vasutasok följutottak az NB I-be, de rögtön ki is estek, majd 1953-ban újra megnyerte a másodosztályt a Lokomotív, de az osztályozókon (a Diósgyőri Vasas, a Szikra- Gázgyár és a Vasas Izzó ellen) elbukott. 1955-ben a Pécsi Dózsa kapott NB I-es jogot, akkor ő is odaigazolt.

1961-es visszatérése után hét évig játszott a PVSK-ban, majd megjárva a különböző korosztályokat és az első csapatot is, csaknem két évtizeden át, 1988-ig volt tréner. Pályafutását, szinte az egész életét a Vasúthoz való kötődés határozta meg.

A PVSK-ért végzett munkáját a PVSK elnöksége 2014-ben Aranygyűrű kitüntetéssel ismerte el. Életének 91. esztendejében, 2019. június 17-én hunyt el Pécsett.