Drávai Lajos, aki Duics Lajos néven 1922. április 15-én született a Somogy megyei Heresznyén, 1943-ban kezdte a birkózást a PVSK- ban, és itt lett mindkét fogásnemben válogatott kerettag.
Ifjúsági és levente magyar bajnok is volt, a katonaság miatt azonban csak 23 éves koráig versenyzett. Egyik legnagyobb sikere, a későbbi olimpiai bajnok, Szilvási Miklós legyőzése volt. A birkózás a PVSK legelső szakosztályai közé tartozik, bár a vasutas birkózók eredményeire kevesen emlékezhetnek, mivel a szakosztály 1979-ben megszűnt.
1945-ben Szigetváron már versenyt szervezett, de edzősködni csak két évvel később kezdett.
1955-től 25 éven át a PVSK birkózó szakosztályának szakmai vezetője és meghatározó alakja volt, eközben elvégezte a Testnevelési Főiskolát. Munkássága nyomán tanítványai számtalan sikert értek el, főleg a fiatalok között volt sok válogatott kerettag. Jellemzően kötöttfogással foglalkozott, de természetesen járatos volt a szabadfogású birkózásban is. Legismertebb tanítványai, Gonda János, Kuller József és a négyszeres bajnok Módos János, aki nyolc évig a válogatott tagja is volt.
Egy ideig a Baranya Megyei Birkózó Szövetség elnöki, majd titkári tisztét is betöltötte. A grundbirkózás egyik megalapítója volt. Pécsett nagyon sok versenyt szervezett gyerekeknek, ahol nemcsak a lebonyolításban, de például a szabályok ismertetésében is oroszlánrészt vállalt. Járta az iskolákat, különböző oktatási intézményeket, hogy népszerűsítse a sportágat.
Nyugdíjazásáig, 1982-ig, a MÁV-nál dolgozott. Munkássága elismeréseként 2001-ben megkapta a PVSK Aranygyűrűjét. Haláláig rendületlenül tevékenykedett a magyar birkózó sportért. 2005. december 4-én hunyt el.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v