Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Kitüntetést vehetett át a város napján Molnár Géza

A Kodály Központ hangversenytermében tartották vasárnap délelőtt a Pécs Város Napja alkalmából szervezett az ünnepi közgyűlést. Szeptember elseje immár 30 éve, 1994-óta a város napja, 1367-ben ezen a napon írta alá V. Orbán pápa a középkori pécsi egyetem alapítását engedélyező pápai oklevelet. A kitüntetettek között a PVSK Elnökségének tagja, Molnár Géza is szerepel, aki Csorba Győző-díjat (közművelődési díj) kapott.


Molnár Géza (1949.10.09) egész életét meghatározta a vasúthoz, ezen belül is a PVSK-hoz való kötődése. Hat éves korában került a PVSK-hoz, az akkor még működő tornaszakosztályhoz. Várkői Ferenc és Horváth Imre voltak edzői. 2005-2012 között a Pécsi Vasutas Művelődési Ház igazgatója volt. Húsz éve folyamatosan tagja a PVSK Elnökségének. Ma is aktív, jelenleg is több szervezetnek tagja, néhánynak vezetője is. Pécs város közművelődésében betöltött szerepe, és a társadalmi szervezetekben végzett munkássága okán kapta meg az elismerést.

A gratuláló telefon-beszélgetés során gazdag pályafutásáról, a PVSK-hoz való kötődéséről is beszélt.

Barcson születtem, de miután édesapám a MÁV Pécsi Igazgatóságán kapott munkát, Pécsre költöztünk. Még nem voltam iskolás, amikor elkezdtem a tornát, az akkor még működő PVSK tornaszakosztályában. JPTE Bölcsész Karán végeztem, utána mozdonyvezetőként kezdtem, majd mozdonyirányító lettem, a vasút személyzeti osztályának oktatási csoportjában dolgoztam, ezt követően 1983-2012 között a Vasutas Művelődési Ház vezetője voltam, ebben a minőségemben több Vasutas Napot is szerveztem PVSK pályán. 42 éves koromig kispályás focibajnokságban is szerepeltem a MÁV csapatában, a mostani öltözők mögötti salakos pályákon játszottunk. Kétszeres sportlövő megyebajnok is vagyok. A gyerekeim is a PVSK-ban cselgáncsoztak. Egy rövid ideig bokszoltam is a PVSK ökölvívó szakosztályában. Nyugdíjasként is aktív vagyok, azt mondom, sosem szabad leállni. Jelenleg is tagja vagyok az egyesület elnökségének, segítek abban, hogy minél több szimpatizánst tudjunk megnyerni az egyesület támogatására. Több szervezet tagja vagyok, remélem, még nagyon sokáig tudom segíteni a sportügyeket a PVSK-ban is.

Események

2024. október

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe