Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Gyerekzsivaj a Verseny utcában

Ezúttal a Jurisics Miklós Utcai Általános iskola tanulói voltak a vendégeink.

A legnagyobb örömünkre, idén immáron sokadjára, ismét gyerekzsivaj töltötte meg a PVSK sportpályáit. Ezúttal a Jurisics Miklós Utcai Általános Iskola diákjait láttuk vendégül. Tomboló nyár, strandra csábító csodás napsütés várta a fiatalokat, akik szemlátomást nagyon élvezték, hogy a vakáció ellőtti utolsó tanítási napok egyikét nem az iskolapadban kell tölteniük. Természetesen tétlenkedésről szó sem lehetett, felkészült edzőink alaposan megdolgoztatták a fiatalokat, ha már erre lehetőségük adódott. Valamint figyelték, hogy a rájuk bízott gyerekek között akad-e olyan, aki egyesületünk keretei között, immáron versenysportolóként is megállná a helyét.

„Mindenki judos akar lenni!”- hangzott az elköszönés az alaposan megdolgoztatott gyerkőcök szájából, és szemmel láthatóan a legtöbben komolyan is gondolták. Kersics Antal, a PVSK Judo szakosztályának vezetője tett erről, hogy így legyen. Hogy igazi gyerekmágnes azt immáron sokadjára bizonyította Kersics mester, minden korosztály gyermekei csillogó szemmel, láthatóan egy új élménnyel gazdagabban hagyták el a rögtönzött mobiltatamit.

Hogy csak néhány méterrel odébb sétálva Putsay Zoltán és Völgyi Zsóka vendégszeretetét élvezve, dobó és ugróatlétikai foglakozáson vegyenek részt. A gyerekek közelebbről is megismerkedhettek azzal, hogy mi a különbség a felnőtt és a gyermek ugrórudak között. Innovatív dobóeszközeik az iskola tanárait is megihlették, a leginkább szárnyakkal ellátott kézigránátra eblékeztető dobóeszközök beszerzésének helyéről és módjáról is érdeklődtek a pedagógusok.

- Öt-hat osztály gyerekeit láttuk ma vendégül. A gyerekekkel, mindig jó dolgozni, élvezik a munkát, ahogyan mi edzők is. A mai napon az atlétika néhány alapgyakorlatát mutattuk be, valamint megmutattuk bizonyos versenyszámok világcsúcsainak távolságát. Nagyon élvezték, megpróbálhattak gátat futni, távolt ugrani. Az egyesület szempontjából is igen hasznos a sportnap, szakmai, edzői szemmel is figyeljük a gyerekeket, vannak nagyon ügyes fiatalok, akiket megpróbálunk majd bevonni az egyesület atlétika szakosztályába – mondta Putsay Zoltán.

Tájékozódási futóink egy sátorral, valamint egy labirintussal készültek, ahol versenyhelyzetet szimulálva egy térképet kaptak kézhez a fiatalok, és ennek, valamint a kihelyezett jelzések segítségével kellett kitalálniuk a rögtönzött labirintusból.

Kosarasaink a kinti, műanyagborítású pályán, a nagy melegben bizony megversenyeztették a rájuk bízott gyerekeket, két csapatot kialakítva ziccerdobások végrehajtásával mérkőztek meg a felek, a veszteseknek pedig járt a jól megérdemelt három darab karhajlítás.

Eközben a hátsó műfüvesen… Bármilyen meglepő, fociztak a srácok. Ángyán Norbert U15-ös csapatunk vezetője is megtett mindent, hogy egy pillanatra se unatkozzanak a gyerekek, négy csapatot alakított ki a két-két korosztálynak, és már kezdődhetett is a játék, a kicsi és a kicsit nagyobb pályán, a lányok pedig a célba rúgást gyakorolták.

Aki volt olyan szerencsés, hogy a nagy melegben végrehajtott fizikai megpróbáltatások után ballaghatott be a klimatizált és árnyékos Szamosi Nándor sportcsarnok vendégszeretetét élvező sportlövő szakosztály bemutatkozó lövészetére, az egy igazi különlegességnek számító sporteszközzel ismerkedhetett meg. Nem valószínű ugyanis, hogy a gyerekek nagy százaléka lőtt már lézerfegyverrel. Mindenki ki is használta lehetőséget, hogy néhány lövést eleresszen a csodafegyverrel. Akadt, aki meglepő módon igen nagy pontossággal, de erről már Ablonczy Orsolya, sportlövőink szakosztályvezetője beszélt.

- Ez egy nagyon klassz kezdeményezés, rendkívül hasznos az iskoláknak és a PVSK-nak egyaránt. Rengeteg ügyes gyereket látunk ilyenkor vendégül itt az egyesületnél. Sokféle sportágat kipróbálhatnak, sokan vannak olyanok, akik soha nem próbálnák ki például a judot vagy a sportlövészetet, ha nem lennének ezek a sportnapok. Nagyon sok ügyes gyerek van, természetesen ilyenkor egyfajta tehetségkutatás is folyik, azt próbáljuk meg felmérni, hogy kik azok a gyerekek, akik egy-egy sportág iránti kicsit fogékonyabbak. Ebből a szempontból is eredményes volt a nap, a legügyesebbeket elláttuk a megfelelő információkkal és szeretettel várjuk vissza őket a szakosztályba – foglalta össze a sportnap jelentőségét Ablonczy Orsolya.

A Jurisics Utcai Általános Iskola képviseletében Túri Eszter tanárnőt kérdeztük a sportnapon tapasztaltakról.

- Az iskola életében mindig is fontos tényező volt a sport, ilyenkor évvégén hagyomány iskolánkban egy nagy sportnap megrendezése, Jurisics Kupa néven. Ez egészen a covid időszakig tartott, ezt váltotta ki ez a nagy sportágválasztó bemutató, amire most a PVSK részéről meghívást kaptunk. Nagyon tetszik a gyerekeknek, hiszen forgószínpad szerűen, több sportággal tudnak megismerkedni. Annak ellenére, hogy volt néhány eltévedés a tájfutók labirintusában, kimondottan tetszett a gyerekeknek, ahogyan az atlétika is, ahonnan már érdeklődnek is néhány tehetséges tanulónk iránt.

Amint látjuk, egy helyzet, amivel mindenki csak nyer. Köszönet minden résztvevőnek! Folytatjuk!

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe