Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Elhunyt Paku Lajos ökölvívó, edző, sportvezető

2021. augusztus 27-én, pénteken, végakarata szerint nagyon szűk családi körben búcsúztatták a néhány hete elhunyt kiváló ökölvívót, sportvezetőt, Paku Lajost.

Hosszú évek óta a Baranya Megyei Ökölvívó szakszövetség elnöki posztját töltötte be, 10 évig a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségi tagja is volt, éveken át fáradhatatlanul szervezte a versenyeket, közte a Horváth Gézáról elnevezett rendezvényt is. Paku Lajost, az egykori nehézsúlyú ökölvívót, a PVSK elnöksége 2019-ben, a centenáriumi rendezvényén oklevéllel díjazta.

Makóról érkezett Pécsre, 1972-ben. Kereste a magasabb színvonalú ökölvívó egyesületet, ezt találta meg a PVSK-ban. Rövid ismerkedés után nagyon sok versenyen vett részt, majd a szakosztály vezetőségében is tevékenykedett.

Magas szinten űzte a sportágat, tagja volta annak a csapatnak, amely a PVSK számára kivívta az NB I/B osztályba jutást. Gard, a Gombkötő-fivérek, Kovács, Pataki, Gulácsi, Paku jól csengő nevek voltak akkoriban a sportági környezetben. De ott volt akkor is, amikor 1970 márciusában, emlékezetes csapatbajnoki mérkőzésen a PVSK 11:10-re legyőzte a Budapesti Vasast a fővárosban, amivel bajnokság 3. helyére ugrott. A nagy sikert többek között Paku Lajosnak, a hazaiak egyik kiválósága, Szabó elleni kiütéses győzelmével érték el a vasutasok, és végül az 5. helyen zárták a bajnokságot.

1979-ben Horváth Gézát, a PVSK visszavonult edzőjét életművé elismeréseként ezüst plakettel tüntette ki az Ökölvívó Szövetség. Ettől kezdve a PVSK-ban az edzői feladatokat Paku Lajos látta el, akinek munkáját Muzslai István szakosztályvezető és Muzslai István, Szaif Géza, illetve Szigetváron Kerekes Imre edzői csapat segítette.

- Nagyon sajnálom, nekem edzőm volt még felnőtt korom előtt. Nagyon korrekt, és szakmailag is kiváló volt, sokat köszönhettem neki pályafutásom során - ezt már Alvics Gyula, a PVSK ökölvívóinak szakmai vezetője mondta a hír hallatán az egykori kiváló edzőről.

Olyan ember volt, aki élt halt sportágáért. Élete utolsó hónapjaiban is az ökölvívásért dolgozott, hitt abban, hogy ismét a régi fényében tündököl majd a baranyai, és benne a pécsi ökölvívósport.

Egyik utolsó nyilatkozatában azon kérdésre, hogy mire a legbüszkébb, így válaszolt. - Alvics Gyula szöuli olimpiai részvételére 1988-ban, és arra, hogy 1990 óta rendszeresen megrendezik a Horváth Géza emléktornát, aki Pécs ikonikus ökölvívója volt. Szép emlékeim vannak, sikereim is voltak. Sosem felejtem el, egyszer a vállukon vittek le az emberek a szorítóból, miután nyertem. A mára már megszűnt Csapat Bajnokság, amely akkor előre mozdította a sportágat. Sajnos most országszerte kevesebb a verseny, de a bunyós is. Fogalmunk sincs, mit hoz a jövő az ökölvívás szempontjából, Pedig az emberek hiányolják a versenyeket.

Több mint 50 évig volt a PVSK tagja, amely egyesülethez élete végéig hű maradt. Soha nem gondolt arra, hogy elhagyja szeretett egyesületét. Teljes erejével, szakmai tudásának felhasználásával vett részt a PVSK Centenáriumi évfordulójának szervezésében.

Mostantól az égi ringben szervezhetik a jobbnál jobb bokszmérkőzéseket, ott ahol annyi kiváló ökölvívó van már. Ott van a Horváth Géza bácsi és a Papp Laci bácsi is, Kajdi János és most Paku Lajos is csatlakozott ehhez a csodálatos csapathoz.

A PVSK nagy családja emlékét megőrzi.

Nyugodjék Békében!

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe