Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Elhunyt Kósa Géza ökölvívó, edző

Hosszantartó, türelemmel viselt betegség után, életének 77. évében elhunyt Kósa Géza, aki a PVSK ökölvívó szakosztályának kiemelkedő egyénisége volt, élete a sport és a munka területén is összeforrt szeretett egyesületével, és a vasúttal.

Kósa Géza 1944. február 26-án született Pécsett. Ekkor a család még Baksán élt, az általános iskolát is ott végezte. Először birkózni szeretett volna, de 1959-ben egyik osztálytársa elhívta magával Pécsre, a PVSK-s ökölvívók edzésére. A sportágat 1960 őszén kezdte el rendszeresen űzni, már a következő év tavaszán az Országos Ifjúsági Bajnokságon a 2. helyen végzett. Első és egyetlen trénereként Horváth Géza mesteredző irányította végig pályafutását. Tizennégy évig, 1959 és 1972 között versenyzett, időközben megszerezte a segédedzői képesítést, majd a Testnevelési Főiskolán az ökölvívó edzői szakot is elvégezte.

A hatvanas években másodvirágzását élte a PVSK-ban a sportág. Ekkor 45–50 gyerek és 20 felnőtt tagja volt a szakosztálynak, a csapatbajnokságban Kósa Géza nehézsúlyban szerepelt. Az 1960-as években többször lépett ringbe a korosztályos válogatottakban. 1961–1963 között területi bajnokságokon, majd NB II-es csapatbajnokságon szerepelt a PVSK-val. Az ökölvívás mellett az iskolai tanulmányaiban is szorgoskodott, dízelmozdony-szerelő szakmát tanult, és a MÁV-nál dolgozott, egészen 2003-as nyugdíjba vonulásáig.

Nemcsak kiváló ökölvívó, de sok tehetséget nevelő, kitűnő pedagógiai érzékkel rendelkező, a sportolók érdekeit mindig szem előtt tartó szakvezető, edző is volt. A tréneri tevékenységét, a versenyzőihez hasonlóan, Horváth Géza mellett kezdte el, elsősorban a gyerekek egyéni képzésében vett részt. Sok fiatal mellett legismertebb tanítványa Hart Péter, aki a mestert is felülmúlva, szupernehézsúlyban többször felnőtt magyar bajnokságot, egyszer junior-világbajnokságon ezüstérmet nyert.

2015-ben kapta meg a PVSK Aranygyűrű kitüntetését. Pályafutásával, emberi tartásával Kósa Géza örökre beírta nevét a PVSK több mint 100 éves történetébe.

Események

2021. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6

Nagyobb méret

A nap képe