Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Elhunyt Dr. Banna Valér

82 esztendős korában elhunyt Dr. Banna Valér, 125-szörös magyar válogatott kosárlabdázó, a PEAC, a Pécsi Postás, a PVSK, majd a Budapesti Honvéd korábbi játékosa, hétszeres bajnok, négyszeres kupagyőztes bedobó.

Dr. Banna Valér 1939-ben született a baranyai Sásdon, iskoláit már Pécsett végezte. Kiválóan sportolt, igen fiatalon NBI-es kosárlabdázónak mondhatta magát. Az 1956 októberi eseményektől ő is fellelkesült, ennek köszönhetően kitiltották az ország összes felsőoktatási intézményéből. Vasutas vizsgát tett, de soha nem dolgozott a vasútnál, hiszen már a válogatott kapuját döngette a legendás EB győztesek mögött. 1960-ban igen fiatalon nősült, felesége (Kovács Olga) is NBI-es kosárlabdázó volt. ‘61-ben még Pécsett megszületett kislánya, ám Erika már Budapesten tette meg első lépéseit, tekintve, hogy a korszak óriása, a Bp. Honvéd magához csábította Valért. Itt aztán pályafutása kiteljesedett, a bajnoki címek, az év játékosa, EB döntő a válogatottal és a felejthetetlen UNIVERSIADE: csapatkapitányként a dobogón állva bronzérem az USA és Szovjetunió mögött.

Igen, egyetemi siker, hiszen megszűnt a tiltás és immár két gyermekkel, kiemelkedő sportolóként summa cum laude végzett a jogi egyetem esti tagozatán. Innentől kezdve Dr. Banna Valérként már inkább a civil élet felé kacsintgatott és 125-szörös válogatottként viszonylag fiatalon befejezte pályafutását. Ám a kosárlabdától és a Honvédtól soha nem szakadt el, az “öreg” harcostársakkal hetente játszottak évtizedeken keresztül. Volt alsóbbosztályú hobbicsapatok edzője és játékosedzője, valamint tisztséget töltött be néhány évig az MKOSZ-ben is. A 2000-es évektől kezdve már kevésbé volt aktív. Utolsó kosarát, mely egy hárompontos volt, 2001-ben 62 évesen egy NB2-es meccsen dobta, a Honvéd pályán.

2005. december 18-án beválasztották minden idők legjobb magyar kosárlabdázói közé; “okleveles halhatatlanná” vált. A ‘10-es évek sajnos sok szomorúságot hoztak, családi tragédiák, a régi barátok, játszótársak is eltávozóban voltak.

Napra pontosan 16 évvel halhatatlanná választása után egy nagyon súlyos, gyors lefolyású betegség végleg elrabolta tőlünk.

Hiányozni fogsz mindannyiunknak, 65 éve hűséges társadnak, Anyunak, az unokáidnak, nekem. Találj békére és nyugalomra Apu!

Ifj. Banna Valér

Balról jobbra állnak: Mikuska István intéző, Talló János, Bátor Béla, Banna Valér, Masszi Dénes edző, Varga Béla, Páncél Géza, Szamosi Nándor, Körmöczi István szakosztályvezető
Guggolnak: Gombos II. Attila, Gombos I. Andor, Füzes Endre, Erdősi Lajos, Frank János.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe