Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A létra minden fokán

Bár a PVSK kosárlabda utánpótlás szakosztályai már jó ideje működnek, a mögöttünk hagyott szezon mindenképpen a legsikeresebbek közé tartozik. Interjú Máté Jánossal.

– Bár a PVSK-nál komoly hagyományai vannak az utánpótlás-képzésnek, igazából akárcsak más egyesületeknél, nálunk is a TAO-pénzek hoztak komoly változást – kezdett bele Máté János. – Új lehetőségek nyíltak meg számunkra is, nyugodtan mondhatom, hogy végre nekiállhattunk megvalósítani azt az álmunkat, hogy a teljes képzési spektrumot lefedjük, s a képzeletbeli létra minden fokán legyen csapatunk.

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy bár korábban is voltak lelkes fiúk és lányok, akik kosarazni akartak, egy-egy korosztályos csapat után nem feltétlenül tudtak továbblépni – mostanra azonban minden szinten van lehetőség a PVSK-n belüli képzésre.

– Összesen 260 kiváltott játékengedélyünk van, s nagyjából 500 gyerek kosarazik nálunk – tudtuk meg Máté Jánostól. – Az alapoknál kezdünk: összesen tíz iskolával dolgozunk együtt, ezek a legfontosabb bázisok, mert ezekre építkezhetünk a továbbiakban. Nagyon ügyes és nagyon lelkes gyerekekkel találkozunk, akiknek mindenük a kosárlabda – az a feladatunk, hogy amellett, hogy a tudásukat minél magasabbra szintre emeljük, a lelkesedésüket is segítsünk nekik megtartani.

A fiatalokkal való foglalkozásnál roppant fontos (és a lelkesedés fenntartásához is kulcskérdés), hogy legyen előrelépési lehetőség, egészen a csúcsig, illetve hogy legyenek valódi példaképek.

– A lányoknál és a fiúknál is egyértelműen az a cél, hogy az élvonalban szereplő csapatok számára is neveljük őket. Ezek nélkül ugyanis úgy tűnhet, hogy csak „ideiglenes” a velük való foglalkozás, s nem tudunk célt kijelölni. Persze, ne hallgassuk el, hogy önmagában az edzés, a mozgás, a játék is hasznos és egészséges, de a versenyzésnek csak akkor van értelme, ha van kifutási esély is. Ezért is volt hasznos az idei év: több csapatunk is bejutott az országos döntőbe, így erős ellenfelekkel mérhette össze a tudását.

Ha az utánpótlás-képzés szóba kerül, akkor roppant fontos az edzők személye, illetve felkészültsége. Nos, ezen a téren a PVSK mellé nyugodtan kitehetünk egy nagy pipát: minden a legnagyobb rendben van ugyanis.

– Húsz edzőnél is többel dolgozunk, többen közülük komoly tapasztalatokkal rendelkeznek. A kiválasztásukra is nagy gondot fordítunk: jelenleg négy szakedzőnk van (Iványi Dalma, Földi Sándor, Juhász Olivér és Meszler Balázs), de szeretnénk ezt a számot növelni. Nagy hangsúlyt fektetünk az edzőképzésre, ennek jegyében fejlesztettünk ki egy értékelő és minősítő rendszert, amely egyben egy visszacsatolás is arról, hogy minden rendben van-e. Bátran mondhatom, hogy ezen a téren nagyon jól állunk, van mire büszkének lennünk.

Forrás: Dunántúli Napló | Szerző: Fülöp Zoltán

Események

2022. szeptember

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe