A várakozásoknak megfelelően nem történt meglepetés. A két helyi vízilabda együttes mérkőzésének eredménye hűen tükrözi a két csapat rangját és a bajnoki táblázaton elfoglalt helyét.
Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ki az esélyes a mai vízilabda mérkőzésen. Tekintettel arra, hogy a találkozó előtt a PVSK már biztosan a rájátszásba került, a mérkőzés tétje is más formát öltött. A mérkőzést simán nyerő, és ezzel a veretlenségét megőrző PVSK, végig irányította a mérkőzést, a PEAC ellen. A mérkőzésen végig egyértelműen látszott a különbség, és az is érezhető volt, hogy a PVSK magabiztosságát, az eddig elért eredmények is alátámasztják.
PTE-PEAC Mighty Bulls - PVSK-Mecsek Füszért 12-23 (1-4, 4-5, 4-7, 3-7)
Vízilabda-mérkőzés, Ob I/B, 12. forduló, helyszín az Abay Nemes Oszkár Sportuszoda, Pécs. 185 néző
Vezette: Pintér János, Csányi Márk
A cél megvan, begyűjtöttük a három pontot, úgy, hogy már hárommal is vezettünk az első negyedben, miközben a hazaiak csak egy gólt lőttek. A második játékrész kissé szorosabb lett, de egy góllal ezt is behúzta a PVSK. Ekkor egy picit fellazult a védekezésünk, de a második félidőben már kiegyenesedett a találkozó. Minden negyedet nyertünk, és bár voltak megingások -talán a tétnélküliségnek köszönhetően-, de ezeket hamar javítottuk, és egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Aranyi remekül játszott, hat gólt lőtt, de az ötgólos Holl Gábor, és a négy gólt lövő Lajkó Marci is kitett magáért.
Szépszámú közönség gyűlt össze erre a „házi” a tulajdonképpen kevés téttel bíró rangadóra, amelyen nem született meglepetés. A Mikulás is kitett magáért, olyan mérkőzést hozott, amelyen mindenki elégedett lehetett, hiszen azt kapta ajándékba, amit várt, a PVSK a veretlenség megőrzését, a PEAC erre a meccsre egy remek ellenfelet, a nézők pedig egy küzdelmes vízilabda találkozót.
Zlatko Rakonjac vezetőedző, PVSK-Mecsek Füszért. – Örülök, hogy megszereztünk a három pontot, ma egy jó csapatot vertünk meg. Úgy gondolom, ez egy igazi vízilabda ünnep volt a lelkes szurkolóknak, akik szép számmal jöttek ki erre a találkozóra. Egyben szeretnék gratulálni a PEAC-nak, mert ma jól játszottak. Csak látszólag volt egyszerű számunkra ez a mérkőzés, mert nagyon meg kellett küzdenünk a győzelemért. Egy negyed volt szoros, és a 11 gól különbség talán jelentősnek mondható, ezért a támadójátékunkkal, és a befejezésekkel elégedett vagyok. Sajnos a védekezésünkben ma is akadtak problémák, ezt mutatja a 12 kapott gól is.
Viszont gratulálok a fiúnak, megvan a bajnoki cím, és köszönet mindenkinek, beleértve szurkolóinkat is, akik segítettek ezt a szép sikert elérnünk. A jövő szombati Csepel elleni utolsó találkozón, a veretlenség megőrzése mellett az is célunk, hogy nagyszerű játékkal örvendeztessük meg remélhetőleg szépszámú közönségünket, és méltó módon fejezzük be az OB I/B-s bajnokságot. Ezután gőzerővel készülünk a tavaszi feladatokra.
Kapcsolódó hírek
A PVSK számára a hétvégén is a veretlenség megőrzése a cél
Talán a megszállottabb vízilabda szurkolók sem emlékeznek arra, hogy mikor volt bajnoki, vagy egyéb, tétre menő mérkőzés a két pécsi klub között, azt hiszem semmikor. Ilyen módon sporttörténeti pillanat lesz szombaton délelőtt az Abay Nemes Oszkár uszodában, a két helyi csapat mérkőzése.
Események
2025. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-