Október 8-án egy nagy különbségű, teljesen megérdemelt győzelemmel Szentesen kezdte meg bajnoki szereplését a PVSK-Mecsek Füszért vízilabda együttese. Szerdán, Budapesten újabb erőpróba vár csapatunkra.
Önbizalomnövelő, ugyanakkor megnyugtató is volt az idei első meccsen aratott győzelem. Amit elterveztünk bejött, és ez jó alapot ad a fiúknak a további folytatásra. - hangsúlyozta a pécsiek vezetőedzője, Török Viktor, majd így folytatta. - A Honvéd jó formában van, sok mérkőzést játszik, és az Európa Kupában is jól szerepel. Lehet, hogy a sok meccs fásulttá teszi őket. Többször játszottunk ellenük, mi voltunk sikeresebbek az utóbbi időben, így őket a visszavágás reménye is fűti. Természetesen el akarjuk hozni a három pontot, most is van esélyünk a győzelemre.- tájékoztatott a Honvéd elleni összecsapással kapcsolatosan a vezetőedző, majd arra a kérdésünkre, mi a véleménye arról, hogy csökkenthetik az uszoda vizének hőmérsékletét, a következőket mondta. – Eddig sokan mondták, hogy a többi uszodához képest nálunk magasabb a vízhőmérséklet, ezért szívesen játszanak nálunk. Nincs más lehetőségünk, ha ez bekövetkezik, alkalmazkodnunk kell a megváltozott körülményekhez. – fejezte be Török Viktor.
A Honvéd- PVSK- Mecsek Füszért vízilabda mérkőzés szerdán este 20 órakor kezdődik Budapesten a Kőér utcai uszodában.
Események
2025. január
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-
-
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
-
-
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
-