- Egyáltalán, hogyan lettél vízilabdás, ezt általában az iskolában nem igen lehet elsajátítani?

- Pécsett születtem, és nem is szándékoztam máshová menni. Nagyon szeretem ezt a várost! Általános iskolás koromban teniszeztem, együtt játszottam Petrovics Szilárddal, a Gyenis testvérekkel, de nem jött be a sportág. Nehezen viseltem a vereségeket, valamilyen csapatsportágat szerettem volna űzni, ahol közösen lehet tenni a győzelemért. Elkezdtem kézilabdázni, arról meg édesapám beszélt le, azt mondta, mivel ő is kézilabdázott, válasszak valami finomabb sportágat, és részben az ő inspirálására a 90 évek elején, vízilabdázni kezdtem. Először egy évig úszni jártam, azután kezdtem el a játékot. Első meccsemen, az Újpest ellen harminc körüli gólt kaptunk, mi csak kettőt dobtunk, azt is az a két játékosunk, akik már valaha játszottak vízilabda meccset.

- Összeszámoltad már góljaid számát?

- Sosem számoltam, gondolom, több száz van, bár állítólag van olyan statisztika, amely pontosan vezetve van, de ezt nem nézem.

- Magyarországon játszottál-e még a PVSK kívül másik csapatban?

- Semmilyen más csapatban nem játszottam itthon, csak a PVSK-ban. Háromszor voltam Olaszországban. az Imperia nevű együttesben 2000-2001-ig, majd egy év itthoni játék után ismét visszatértem (előbb Arenzanóba, majd Torinóba). Nagyon hasznos időszak volt, profi játékosként rengeteget tanultam a sportágat illetően.

- Hogy kezdődött Pécsett a vízilabda újkori sikertörténete?

- Másodi ciklusomat töltöttem Olaszországban, amikor Petőváry Zsolttal (olimpiai bajnok, a szerkesztő: Nyilas László) egy csapatban voltam. Ő mondta nekem, jó lenne Magyarországon egy nagyon jó csapatot csinálni! Először Egerbe készültek Kósz Zolival, de aztán mondtam beszéljenek édesapámmal, hátha tud segíteni. És beindult a sikerszéria. Persze ehhez nagyon jó játékosok kellettek, és egy ragyogó edző, Ambrus Tamás. Nem utolsósorban döntő volt, hogy az akkori városvezetés is az ügy mellé állt.

- Sok nemzetközi és hazai meccsen vettél részt. Gondolom, nem tévedek nagyot, ha a LEN Kupa sorozatot teszem legsikeresebb eredményednek?

- Igen a 2005-ös OB I-es 5. hely feljogosított az indulásra, fantasztikus élmény volt. Nagy csapatokkal játszhattunk, mint a Dinamó Moszkva, de egész pályafutásom alatt kiváló játékosokat ismerhettem meg, Mint Sugár, Petőváry Zsolt és Kósz Zoli olimpikonok, Kollár Gyuri, de sorolhatnám a többieket is. És persze az edzőkről sem feledkezzünk meg, Pozsárkó István, Gyöngyösi János, Petik Attila, no és a sikerkovács Ambrus Tamás.

- Edzősködsz is. Nemrég voltam egy sajtótájékoztatón, ahol Te, mint a vízi sportosztályok program koordinátora szerepeltél? Könnyű ma vízi sportokra rábírni a gyerekeket?

- Három éve megkerestünk három iskolát, hogy beindítanák-e vízi sport osztályt. Most lesz vége az első ciklusnak, úgy látom, sokan nyergelnek át a vízilabdára, sok a tehetséges gyerek. Már folyik a beiskolázás az új évre, és nyugodtan mondhatom, nagy az érdeklődés. Sok segítséget kapunk a várostól, és a PSN Zrt-től is. Tehát a kérdés második felére a válaszom az, hogy könnyű rávenni a gyerekeket a vízi sportokra, nem kell győzködni őket, hosszú évekre biztosított az utánpótlás. De a másik célunk, ha nem is lesz élsportoló valakiből, szeresse meg a vizet, a mindennapos testmozgást, és egész életében sportoljon valamit! Ez is nagy eredmény, nem?

- Köztudott, hogy édesapád imádja ezt a játékot, és nyugodtan kimondhatjuk, nélküle nem lenne OB I-es pécsi vízilabdázás. A vasárnapi ebéd mellet téma a vízilabda?

- Csak nagy vonalakban. Sosem beszélünk a csapatról pletykaszinten, de a meccsek főbb mozzanatait megbeszéljük, az én játékomat mindig rendkívül szigorúan elemzi, és ha kell meg is kritizálja. Unokáival, ha ideje engedi, ott ül a lelátón, és szurkol. A mellett, hogy a szakosztály elnöke, ő igazi érzelmekkel teli drukker is!

- Apropó! Ez előny, vagy hátrány számodra, mármint, hogy édesapád az elnök?

- Ez nagyon érdekes kérdés. Előny is, mert rendkívül sokat segít, nem csak nekem, de rajtam keresztül a csapatnak, a pécsi vízilabdázásnak is. A köztudottan kiváló kapcsolatait, nagyon jól kamatoztatja a sportágban. Játékosként néha hátrány, mert nekem többet kell mindenben nyújtanom, nehogy azt mondják, hogy csak édesapám miatt játszom a csapatban! Szerencsére effajta megközelítéssel elég ritkán találkozom!

- A Szeged elleni idegenbeli meccsen ünnepelted a 250-ik bajnoki meccsedet? Milyen érzés, és bármennyire nem szeretnénk, de előbb utóbb eljön a „civil” élet? Hogyan készülsz a játék utáni időszakra?

- Nézd! Nekem mindenem ez a játék, nagyon sokat kaptam. Élményeket, örömöket, biztos egzisztenciát, remélem, ebből vissza is tudok adni valamit a sportágnak. Most is edzőként dolgozom, és valamilyen formában a vízilabda körül szeretnék maradni. De felnőtteknél egyelőre nem szeretnék edző lenni! A gyerekekkel történő foglalkozás, képzésük az én világom.

- Tudtommal megvannak az utódok is?

- Igen, két fiúgyermekem van, akik a nagypapájukkal már látogatják a mérkőzéseimet, és otthon is a meccs a téma. Mindketten járnak már úszni, és természetesen a vízilabdát is próbálgatják, és már beszélgetés szintjén is foglalkoznak a sportággal.

- Ha nyaraltok, sokat vagytok a vízben, a tengerben?

- Nem igazán. Ha arra gondolsz, hogy lubickolok-e a vízben, válaszom az, hogy nem. Aki napi 3-4 órát ebben a közegben „él”, akkor kikapcsolódásként nem erre vágyik. De természetesen a családdal együtt nagyon jól érezzük magunkat, és a gyerekekkel a tengerben is megmártózom.

- Mi az a foglakozás, amit soha nem választanál?

- Nem lennék semmilyen járművön kalauz, borzasztónak tartom ezt a foglalkozást.

- Mi az, amit még el szeretnél érni a sportágadban?

- A 300 OB I-es meccset! Még egy-két évet szeretnék játszani, ez talán még belefér. Most, hogy jó barátom, Lukács Gergő lett az edző, kettőzött erővel dolgozunk csapattársaimmal együtt a sikerekért! Sok győztes mérkőzésen szeretnék még szerepelni, mert az adja a játék igazi örömét. Viccesen mondva, remélem lesz még egy jó évem, no meg négy gyengébb a vízilabda sportágban.

Nyilas László