Szombaton meg kell verni a Szentest
Folytatva a címben szereplő gondolatot, verhető ellenfelet fogad a hétvégén vízilabda csapatunk. A három pont megszerzése nagyon fontos lenne a PVSK-Mecsek Füszértnek.
Fontos mérkőzést nyert vízilabda csapatunk az ELTE BEAC otthonában
Már az első félidőben magabiztos vezetést szereztünk, próbáltuk jelezni, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Belépőként néggyel nyertük az első, hattal a második negyedet.
Fontos mérkőzés előtt vízilabda csapatunk
Az alsóházi bajnokság egyik legfontosabb mérkőzése vár a PVSK-Mecsek Füszért vízilabda együttesére szombaton, hiszen a pécsi csapathoz hasonlóan az OB I/B osztályból felkerült ELTE-BEAC lesz az ellenfél.
Kétgólos vereséget szenvedett Debrecenben vízilabda csapatunk
Az alsóházi bajnokság első mérkőzésén kikapott vízilabda csapatunk, de remekül helytálltak a fiúk, a jövő szombaton az ELTE BEAC otthonában javítani lehet.
Debrecenben kezdi meg a rájátszást vízilabda csapatunk
Hétfő óta ismert az OB-I-es vízilabda alsóházi rájátszásának sorsolása, minden csapat, így a PVSK-Mecsek Füszért készülhet a sorozatra. Helyzetünk nem egyszerű, a siker első lépését a hétvégén Debrecenben kell megtennünk.
Sorsoltak az alsóházi rájátszásban, Debrecenben kezd vízilabda csapatunk
Kialakult a vízilabda OB I. alapszakasz rájátszásának a műsora, az is eldőlt, hogy a PVSK-Mecsek Füszért Debrecenben kezdi a hosszú és nehéz menetelést, március 7-én, szombaton.
Két vereség, egy győzelem a Komjádi Kupában
A Komjádi Kupa második találkozóján sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, végül óriási küzdelem után, mivel döntetlen lett a rendes játékidő, ötméteresekkel az UVSE meg tudta nyerni ezt a továbbjutás szempontjából nagyon fontos mérkőzést. Így az esti találkozónak már nem volt tétje.
Vereség az első Komjádi Kupa találkozón
A Budapesten zajló Komjádi Vízilabda Kupa első mérkőzésén a PSN-PVSK közös csapata vereséget szenvedett az első osztályban játszó Vasas ellen.
Megkezdte felkészülését vízilabda csapatunk
Az öszi szezon OB-I/B-s vizilabda alapszakaszgyőztes PVSK-Mecsek Füszért hosszú és nehéz menetelés előtt áll, ugyanis márciusban hét másik csapattal, köztük a magasabb osztályból csatlakozó hattal együtt, indul harcba az OB I-es tagságért.
Szikrázóan kemény mérkőzésen nyert a vízilabda csapat, jöhet a rájátszás
Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ez a mérkőzés nem lesz könnyű. Rendkívül kellemetlen ellenfél, egy végig lelkesen küzdő, és esetenként jól is játszó Csepel ellen egy góllal nyertünk, és a veretlenségünket megőrizve készülhetünk a tavaszi rájatszásra.
Közönségszórakoztató találkozón a veretlenség megőrzése a cél
Az alapszakasz idei utolsó mérkőzése következik szombaton vízilabdázóink számára. Mivel minden lényeges kérdés eldőlt a PVSK szempontjából a Csepel ellen a cél, hogy egy jó vízilabda mérkőzést lássanak a szurkolók.
Veretlenül szerezte meg a bajnoki címet a PVSK vízilabda csapata
A várakozásoknak megfelelően nem történt meglepetés. A két helyi vízilabda együttes mérkőzésének eredménye hűen tükrözi a két csapat rangját és a bajnoki táblázaton elfoglalt helyét.
Események
2026. április
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
