A PVSK-Mecsek Füszért vízilabda csapata jelenleg a bajnokságra készül, de már ismerhetik a felnőtt csapat programját, hiszen megjelent a szövetség sorsolás-tervezete. Bár még sok változás lehet, de az biztos, hogy a csapat első mérkőzése október 8-án a Szentes otthonában lesz.
Török Viktor vezetőedzőtől egyebek mellett azt kérdeztük, mi célkitűzés az idei bajnoki szezonra.
A tavalyi bajnoki nyolcadik helyezés extra teljesítmény volt a csapattól. – kezdte a vezetőedző, majd így folytatta. – Az idei szezonban a 9-12. hely megszerzése lehet a reális cél. Úgy gondolom, most ez a körülmények ismeretében megfelelő helyezés lehet, mert szinte a teljes csapat kicserélődött, ráadásul Gaszt Roland a 2003-as válogatottal hetekig nincs velünk, bár ennek természetesen egyben örülünk is. Október 8-án Szentesre látogatunk, ez jó, hogy nem valamelyik kuparésztvevővel kezdünk, a szentesi csapat otthon verhető. Minden valószínűség szerint ezután a Honvéd otthonába látogatunk, amely csapat ellen jól szoktunk szerepelni. Ettől kezdve, a nemzetközi kötelezettségek miatt, sok a bizonytalanság a folytatás körül.
A másik probléma, hogy nem tudunk komoly ellenfél ellen felkészülési mérkőzéseket játszani. A Komjádi Kupával kapcsolatban semmilyen információ még nincs, a Magyar Kupában annyi van, hogy a Szegeddel játszunk, valamikor november elején.Természetesen gőzerővel készülünk a szezonra, és mindenki komolyan veszi a bajnokság előtti utolsó heteket - fejezte be Török Viktor.
Események
2025. január
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-
-
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
-
-
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
-