Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Nem jött össze a bravúr, és a csoda sem Szegeden

Nagyon szerettük volna, ha az itthoni Szeged elleni jó játékunkat idegenben is meg tudjuk ismételni. Sajnos ez nem sikerült. Tovább távolodunk a biztos bennmaradást jelentő helyekről.

Seqomics Szeged–PVSK-Mecsek Füszért 10–5 (3–2, 4–0, 1–1, 2–2)

Vizilabda-mérkőzés, Ob I. 22. forduló, Tiszavirág uszoda, Szeged 136 néző, Vezette: Kun György, ifj. Kenéz György

Az első negyed nagyon jól kezdtünk. A harmadik percben Kókai centerből vezetést szerzett nekünk, sajnos, ezt a Szeged egy perccel később Sziládi révén egalizálta. De 3 perccel a negyed vége előtt, Szabó Gergő emberelőnyből ismét betalált, 1–2. Sokáig nem örülhettünk, szinte azonnal 2-2 lett. Rövid időn belül fordítottak a hazaiak, Leinweber, valamint Bóbis is betalált, és egy góllal, 3–2-re a hazaiak nyerték a negyedet.

A második negyedből alig telt el harminc másodperc, Bóbis megint betalált, és ezzel már két gól volt a hazai csapat előnye. Ennél a találatnál is emberelőnyt használt ki a Szeged. Egy perccel később, Spitz Márk akcióból talált be, a három gólos különbségnél nyílni kezdett az olló. Ennek bizonyságaként Sziládi megúszásból hatra növelte a hazai gólok számát, majd 4! másodperccel a játékrész vége előtt még egyet rúgott rajtunk a Szeged. A félidőbeli 7–2 sejtette a gyászos végkifejletet. Szomorú, hogy gólt sem tudtunk lőni a második nyolc percben.

A harmadik játékrészben az elején mi irányítottuk a játékot, és Aranyi már a 30. másodpercben megúszásból talált be. Sokáig nem örülhettünk, Leinweber akciógóllal egyenlített. Nagyon gólszegény negyed volt, de mi nem jutottunk előrébb, a siker felé vezető úton.

És akkor jött az utolsó játékrész, amikor úgy látszott, hogy sikerült összeszedni magunkat. Szabó Gábor négyre csökkentette a hátrányunkat, némileg visszaadva a reményt. Sziládi belőtte a kilencediket, Leinweber a tizediket, és ezzel megadta a kegyelemdöfést. Szabó Gergő még csökkentette a hátrányt, de a lényeg megmaradt, kikaptunk, szombaton tudunk majd javítani!?

Bravúrra készültünk, de nem jött össze a várt győzelem, pedig Pécsett megvertük ezt a csapatot. A recept ugyanaz volt, mi dobtuk az első gólt, majd fokozatosan kicsúszott a kezünkből a mérkőzés. Próbálkoztunk, de játékunkban nem volt átütő erő. Kezdtünk összeomlani, és már csak a nagy különbségű vereség megúszásáért dolgoztunk. Két játékrész-döntetlennel, öt dobott góllal idegenben nem nyerhet egyetlen együttes sem. Nem vagyunk kint a vízből továbbra is fuldokolunk, lassan már több mentőöv sem segít rajtunk. Szombaton jön az élcsoport egyik jó formában lévő csapata, a dobogóra is esélyes, Honvéd. Akkor már a most eltiltását letöltő Rogac is játszhat.

Zlatko Rakonjac: – Eltiltás és betegség miatt rövid volt a kispadunk. Jól játszott a Szeged, a második negyedben eldöntötte a mérkőzést. Támadásban erőtlenek voltunk, továbbá sok gólt kaptunk lefordulásból, de az öt lőtt gól is nagyon kevés. Ma nem érvényesítettük maradéktalanul a bennünk levő minőségi játékelemeket. Úgy gondolom, mentálisan sem volt helyén a csapat, az utóbbi hetek gyengélkedése után ma sem tudtunk előrébb lépni. Megyünk tovább, szombaton a Honvéd jön, ellenük már játszhat Rogac is, majd a Kaposvár következik, mindkét mérkőzés nagyon nehéz lesz. Talán ezek valamelyikén is tudunk meglepetést okozni, lelkes közönségünknek.

Események

2025. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4

Nagyobb méret Következő hónap