Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Most nem számolgatni kell, hanem pontokat gyűjteni

A Miskolc elleni büntetőkkel elveszített mérkőzés után szombaton, Budapesten az UVSE ellen játszik a PVSK-Mecsek Füszért csapata.

Ez a találkozó is nagyon fontos lesz a csapat számára, hiszen az idegenben szerzett pontok lényegében hatványozottan számítanak, és meghatározóak lehetnek a csapat végső helyezését illetően.

Zlatko Rakonjac vezető edzőtől azt is megkérdeztük, hogy miként kezeli-e a hátralévő találkozókat, figyeli-e a többi csapat szereplését. – Természetesen csak a soron következő mérkőzésre fókuszálunk, most is. A többieket csak annyira követem, amennyire a felkészülések miatt szükséges. Minden megszerzett pont egy esély az életbe maradáshoz, és minden elvesztett pont ezt a lehetőséget csökkenti számunkra, ilyen szempontból kell figyelnünk a mérkőzésekre is.

Nem foglalkozunk a matematikával, nem szükséges a számolgatás, mert nem szabad, hogy elvonja a figyelmünket a lényegről. Mi csak saját magunkra figyelünk, teljesen mintegy, hogy ki mit játszott, ki ellen, mert nekünk kell teljesítenünk a sikerhez. A legutóbbi mérkőzést mi rontottuk el, győzelmet engedtünk ki a kezünkből, a tanulság, nem elég magabiztos vezetést szerezni, meg is kell tudni tartani azt a mérkőzés végéig.

Az UVSE egy jól összerakott csapat, ráadásul Budapesten van a találkozó. Ennek ellenére, és azt is figyelembe véve, hogy nem mi vagyunk az esélyek, azt mondom, nem megyünk feltartott kézzel a mérkőzésbe, és a végsőkig küzdeni fogunk.

Az UVSEPVSK-Mecsek Füszért mérkőzés szombaton 16 óra 30 perckor kezdődik Budapesten a Hajós Alfréd Sportuszodában.

Események

2026. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3

Nagyobb méret Következő hónap