A szerdán nagy bravúrral a Komjádi Kupában négy közé jutott a PVSK és a PSN Zrt. vegyes vízilabda csapata, amely lényegében teljes egészében azonos az Ob. I-ben játszó PVSK-Mecsek Füszért alakulattal, szombaton televíziós közvetítés mellett fogadja az Eger együttesét.
Akkor mondjuk, így jelen esetben is, hogy hatpontos egy találkozó, ha a megszerezhető három ponton kívül, helyezésben is nagy lehet a különbség a riválissal szemben, akár 4-5 pontos előny is lehet. jelenlega PVSK-nak 23, mögöttük a 10.helyen álló Egernek 21 pontja van.
Török Viktor:
Mindig azt mondjuk, hogy ez, vagy az hatpontos mérkőzés, szerintem meg a hátralévő összecsapások mindegyike, így a szombati Eger elleni is az. Ha nyerünk öt ponttal leszakíthatjuk ellenfelünket, ha veszítünk, akkor egy ponttal megelőznek az egriek minket. Nagy a tét tehát, a nyolcba jutást illetően is.
Visszatérve a Komjádi Kupa-győzelemre, nagyon büszke vagyok a fiúkra, és a továbbjutás mellett remélem, az is hozadéka lesz a győzelemnek, hogy erőt merítenek játékosaim szombatra. Abban is bízom, hogy sokan lesznek majd a nézőtéren, nagy szükség lesz lelkes szurkolóinkra. További jó jel, hogy mindenki egészséges, tehát komplett csapattal tudunk kiállni erre a nagyon fontos találkozóra.
A PVSK - Eger vízilabda találkozó, az élő televíziós közvetítés miatt, szombaton 16 00-kor kezdődik Pécsett az Abay Nemes Sportuszodában.
Események
2025. január
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-
-
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
-
-
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
-