Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Hatpontos mérkőzést nyert meg két góllal a Miskolc

A tét nagysága rányomta bélyegét a találkozóra, a mérkőzést jól kezdte a PVSK, de a harmadik negyedben kiütköztek a hibák, két elvesztett negyeddel nem lehet idegenben mérkőzést nyerni.


Összességében egy nagyon parázs mérkőzésen a jobb csapatjátékot nyújtó Miskolc megérdemelten szerezte meg ezt a nagyon fontos három pontot, a sok helyzetet kihagyó, és a harmadik negyedben gyenge játékot nyújtó PVSK-val szemben.

PannErgy-MVLC-Miskolc – PVSK-Mecsek Füszért 12–10 (2–4, 3–1, 6–2, 1–3)

Vizilabda-mérkőzés, Ob I. 21. forduló:

Helyszín: Miskolc, Kemény Dénes uszoda 116 néző, Vezette: Tordai Gábor, Tóth Koppány

Az első negyedben az első gólt, a harmincadik másodpercben mi szereztük, Vidovenyecz emberelőnyben talált be. Egy perc múlva Bikki-Petró szintén emberelőnyből egyenlített. Majd a negyed közepén Lajkó akcióból ismét vezetést szerzett, sőt Kondor is betalált, és már két góllal vezettünk. Nagyon jó kezdés! Sőt Andrin emberelőnyös góljával már 4–1 volt javunkra. A negyedben még a miskolci Oltean lőtt gólt, két góllal nyertük ezt a játékrészt.

A második negyed horrorisztikusan kezdődött, a huszadik másodpercben büntetőt kaptunk. Oltean belőtte, egy gólra feljöttek a hazaiak. Két perccel Tőzsér emberelőnyből kiegyenlített, háromgólos előnyt adtunk el! Szerencsére Andrin ismét betalált. Fej-fej mellett haladt a két csapat, Simon Balázs egyenlített, így döntetlennel vonultak a félidőre a csapatok.

A harmadik játékrész hazai góllal kezdődött, Oltean talált be, fordított a Miskolc, és ez megadta az alaphangot a hazai hengerre. Teljesen érthetetlen módon összeomlott a csapatunk, lőttünk ugyan két gólt, de 6–2-re a hazaiak nyerték ezt a negyedet, teljesen reménytelen helyzetet teremtve ezzel nekünk a negyedik játékrészre.

Az utolsó játékrészben jött az ébredés. Némethy háromra, majd Aranyi kettőre csökkentett a különbséget. Izgalmas volt a végjáték.

Mindent megtettünk, Vidovenyecz egy gólra csökkentette az eredményt, mi támadtunk a döntetlenért, de 9 másodperccel a vége előtt jött Olteán, és beállította a 12–10-es végeredményt, nem sikerült legalább döntetlenre hozni a mérkőzést. Érdekesség, hogy a pécsi találkozón is, két góllal nyert a Miskolc.

Hiába nyertünk két negyedet is, ez ma kevés volt. Legközelebb szerdán egy nagyon nehéz ellenfél, a Szeged következik. Ez a vereség azt jelenti, hogy immáron hat ponttal van előttünk a Miskolc, mögöttünk meg senki nincs...

Zlatko Rakonjac vezetőedző, PVSK-Mecsek Füszért. – Gratulálok a Miskolcnak, egy jó mérkőzésen nyertek. Nagyon kemény ellenfelet kaptunk, és hiába játszottunk jól az első félidőben, a harmadik negyed gyengébb játéka megbosszulta magát. Mindent megpróbáltunk a döntetlenért, de nem jött össze ma a pontszerzés. Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy dolgozunk tovább. Hétfőtől készülünk a szerdai mérkőzésre, bízom a jó szereplésben…




Kapcsolódó hírek

Miskolcon a pontszerzés kötelező

A három ponttal előttünk járó ellenfél otthonában kellene sikeresen szerepelni, csak akkor lehet később elkerülni az utolsó helyet. A kérdés változatlanul az, hogy az utóbbi az UVSE elleni hazai vereség után, milyen esélye van csapatunknak a pontszerzésre, vagy esetleg a győzelemre a rivális Miskolc otthonában.

Elolvasom 2025.02.27. 16:18

Események

2025. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6

Nagyobb méret Következő hónap