Szombaton a bajnoki évad utolsó találkozóján, a táblázaton a PVSK előtt álló Kaposvár lesz vízilabdázóink ellenfele. A két szomszédvár mindig nagy küzdelmet hozó összecsapásnak most mindkét együttes számára óriási tétje van.
A csapat vezetőedzőjétől, Török Viktortól azt kérdeztük, a presztízsen túl van-e más tétje is a találkozónak.
- Két, egymással évek óta rivalizáló gárdáról van szó, bárhol is állnak a bajnoki tabellán. Önmagában már ez is érdekesség lehet, de további tétje az, ha nyerünk, a Szentes veresége esetén akár előrébb léphetünk a 10. helyre is a tabellán. Persze ez a Kaposvárra is igaz, ezért óriási küzdelem várható.
A Szeged elleni mérkőzést előbb is lezárhattuk volna, ennek ellenére úgy érzem megfelelően teljesítettek a fiúk. Remélem lesz közönség is, és akkor egy igazi vízilabdaünneppel búcsúzhatunk a bajnoki küzdelmektől. Fontos, hogy nincs rájátszás, csak a négy első helyezett játszik az 1-4. helyért, tehát szombaton számunkra vége a bajnokságnak. Az elsődleges célunkat, a bentmaradást, már régebben elértük, így nyugodtan játszhatunk szombaton - fejezte be a vezetőedző.
Események
2025. január
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-
-
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
-
-
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
-