Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Az Eger ellen élet-halál kérdése a győzelem

Az első osztályba maradáshoz szorosan kapcsolódik a szombati, Eger elleni hazai találkozó, ugyanis, ha nem nyerünk, kilátástalan helyzetbe sodorhatjuk magunkat.

A vendégeknek kilenc pontjuk van, és a 11. helyen állnak, mi öttel az utolsók vagyunk. Zlatko Rakonjac edző nemcsak ezt a mérkőzést tartja rendkívül fontosnak, hanem „csomagban” gondolkodik. Még valamikor szeptemberben az első találkozón Egerben két gólos vereséget szenvedtünk, van tehát törlszteni valónk.

Meglesz-e a három pont, ezt kérdeztük a vezetőedzőtől, Zlatko Rakonjac.

Az Egernek pillanatnyilag néggyel több pontja van, mint nekünk. Ha nyerünk, szűkül az olló a két csapat között. De én hosszabb távon, négy mérkőzéssel előre gondolkodom. Ezeken a találkozókon, a szombatin, az UVSE, a Debrecen, és az OSC elleni mérkőzéseken legalább 7 pontot kell szereznünk, hogy kicsit levegőhöz jussunk, hangsúlyozom, kell! Az OSC elleni idegenbeli, a másik három hazai. Persze ehhez az utóbbi három találkozón mutatott játék kevés lesz, sokkal élesebb hozzáállás kell. Soha semmikor, semmit nem szabad feladni, még akkor sem, ha az ellenfél vezet. Amikor a bajnokság elkezdődött, tudtuk, hogy kik lesznek majd a riválisok az alsóházi helyezésekért folytatott küzdelem során. Ilyen csapat például a Debrecen, az Eger, a Miskolc, vagy éppen a múlt heti ellenfelünk, a Szentes. Ellenük kell jól szerepelni, hiszen van 4-5 csapat, amelyek ellen nem sok esélyünk van a győzelemre. És kell a bravúr is, olyan, amilyet a Szeged ellen produkáltunk.



Csak úgy tudunk felnőni a feladathoz, és nyerni, ha mindent beleadunk, megalkuvást nem tűrően küzdünk az első perctől az utolsóig. Az egész mérkőzésen nagyon bátor támadójáték kell, ügyelve arra, hogy hátul ne nyíljunk ki nagyon. Kemény védekezéssel megteremtve a lehetőségeket a gólszerzésre, és azt reméljük, be is lőjük az adódó helyzeteinket.

És végezetül egy felhívás. Soha ilyen nagy szükségünk nem volt a szurkolók biztatására, mint most ebben a nehéz helyzetben. Kérem a szurkolókat jöjjenek, és segítsenek minket, mert szeretném, ha együtt hoznánk ezt a jövőnket is befolyásoló meccset. Azt megígérhetem, mi teljes mellszélességgel ott leszünk, és küzdünk a végsőkig – fejezte be a vezetőedző.

A PVSK-Mecsek – One Eger Füszért vízilabda mérkőzés szombaton 19 órakor kezdődik Pécsett, az Abay Nemes Oszkár uszodában.

Események

2025. február

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap