Egy élmezőnyhöz tartozó együttest, a Szolnokot fogadja az év első bajnoki mérkőzésen vízilabda csapatunk. A három pont megszerzése nehéz, de nem lehetetlen feladat.ár Sportuszodában.
A Szolnok egy rendkívül jól összerakott gárda, nagy nemzetközi tapasztalattal - kezdi a mérkőzés felvezetőjét Török Viktor vezetőedző, majd dicsérettel folytatja.- Nyerni ellenük még saját medencében is nehéz. Az év eleji találkozó után, csak dicsérni tudom a fiúkat, hiszen nagyon jó állapotban jöttek vissza a karácsonyi szünetről, úgy látszik mindenki elvégezte azt az edzésadagot, amelyet házifeladatnak kaptak.
Vannak olyan meccsek, amelyeket főleg hazai pályán nyerni kell, ilyen a jövő heti KSI elleni találkozó, arra nagyon felkészülünk, persze a többi találkozóra is. Sokat kell dolgoznunk, mivel egészen március közepéig szerda-szombati játéknapokkal sorozatban jönnek majd a mérkőzések, fittnek és nagyon összeszedettnek kell lennünk. Szombaton pedig odatesszük magunkat, és akkor nem fognak csalódni szurkolóink, akikre most is nagyon számítunk – fejezte a vezetőedző.
A PVSK-Mecsek Füszért - Szolnoki Dózsa OB I-es vízilabda mérkőzés szombaton 19 órakor kezdődik Pécsett, az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában.
Események
2025. január
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-
-
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
-
-
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
-