Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A hétvégén vízilabda Magyar Kupa lesz Szegeden

A Vasas elleni hazai találkozó után mindössze egy nap pihenő jutott a PVSK-Mecsek Füszért vízilabda csapatának, hiszen pénteken, szombaton és vasárnap Magyar Kupa négycsapatos selejtezőn vesznek részt a fiúk Szegeden.

A kiegyenlített mezőny, a csapaton belüli változások, valamint a több meccs, egyáltalán nem teszi könnyűvé a következő bajnoki szezont. A kupamérkőzések sok mindenre választ adhatnak majd, és fontos következtetéseket lehet levonni a bajnoki szezonra is.


Nem sok pihenőt kaptunk a Vasas mérkőzés után, hiszen pénteken este már Szegeden játsszuk első meccsünket a Magyar Kupában – kezdte Zlatko Rakonjac a vízilabda csapat vezetőedzője, majd így folytatta. – Mi még építkezünk, hiszen sok mérkőzés van, sok csapat megerősödött, és nagyon sok külföldi játszik most a bajnokságban. A rendező Szeged, a Miskolc és a Honvéd kemény ellenfelek lesznek, a körmérkőzések után az első két helyezett jut tovább. Egy mondattal jellemzem az esélyünket, minden lehetséges, még az is, hogy tovább jutunk. Sok függ az első, pénteki Szeged elleni találkozótól. Sorozat mérkőzések következnek, fiatal csapatunk nagy feladatok előtt áll, és sok tapasztalatot szerezhet – fejezte be a vezetőedző.


A PVSK- Mecsek Füszért mérkőzései:

Szeptember 21. péntek: 17:30: Szeged–PVSK-Mecsek Füszért

Szeptember 22. szombat: 17:00 Honvéd-PVSK-Mecsek Füszért

Szeptember 23. vasárnap: 12:00 PVSK-Mecsek Füszért–Miskolc

Események

2024. október

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3

Nagyobb méret Következő hónap