Nagy örömünkre szolgál, hogy több év kihagyás után, az idei télen újra síversenyt rendezhetünk a Pécsi Sípályán! Vasárnap megrendezésre kerül a Bali László Emlékverseny hétfőn és kedden pedig a Megyei Sí és Szánkó diákolimpia!
Az emlékverseny célja, hogy a sísportot szeretők egy közös baráti síelésen vegyenek részt, valamint, hogy megemlékezzünk Bali Lászlóról. Laci bácsi a sí szakosztály vezetője volt 28 éven keresztül. Áldozatos munkával és a sísport iránti önzetlen szeretettel felépítette a Pécsi Síházat. Elérte, hogy tányéros felvonó és helyben gyártott műanyagpálya legyen a pécsi sípályán. A versenysport nagy támogatója volt, vezetése alatt több országos bajnoka volt a szakosztályunknak. A vasárnapi versenyen szeretnénk, ha öregek és fiatalok egyaránt indulnának, ezért csak két kategóriában hirdetünk győztest, 50 év alatt és 50 év felett. Igény esetén snowboardos futamot is indítunk. A rajt délután 13:00 órakor lesz.
A Megyei Sí és Szánkó diákolimpia régi hagyományokkal rendelkező verseny. A hétfői nap kerül sor a síversenyre, a keddi nap pedig a szánkósoké. Lehetőség szerint a síversenyen két futamos óriás műlesikló versenyt rendezünk. Nevezésre mindkét nap 9:30 és 10:30 között van lehetőség, a rajt 10:30-kor lesz! A nevezés ingyenes.
A versenyek alatt (ahogy a többi havas napon is) lehetőség van a sífelvonó használatára 2500 Ft-os felnőtt vagy 1500 Ft-os diák napijegy váltásával. A verseny után a síházban mindenkit szeretettel várunk egy teára, zsíros kenyérre. Szeretnénk minél több emberrel megszerettetni a sísportot és megmutatni, hogy ehhez nem kell feltétlenül külföldre utazni, szerényebb körülmények között ugyan, de a Pécsi Sípályán is sok öröm várja az odalátogatót.
Minden új és régi sporttársnak, téli sportokat szerető családnak ajánljuk, ezt a különleges eseményt.
További információ: www.pecsisipalya.hu | Fb.:Pécsi Sípálya
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-