Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Újabb országos ranglista versenyen mérettetik meg magukat petanque-osaink

Címvédőként érkezik Tatabányára a PVSK együttese.

Sorra hozták a győzelmeket petanque-osaink az idei szezonban, ezt a szériát folytatná Tálosi Krisztián vezetésével a csapat. Szombaton Tatabányára országos duplett bajnoki versenyre érkeznek sportolóink, ahol a nagy presztízzsel bíró versenyen öt férfi párossal zsebelnék be a legjobb helyezéseket.

- Tavaly az első két helyet PVSK duó szerezte meg és az 5-8 helyen is végzett egy párosunk - mondta el Tálosi Krisztián szakosztályvezető. A szakosztályi cél a címvédés. Azt nehéz megjósolni, hogy melyik egységünk erre a legesélyesebb. A Gál Károly-Nagy László duó tavaly aranyérmet, a Kónya Dániel - Kovács Zoltán páros ezüstérmet szerzett. Kutasi Péter és jómagam végeztünk az 5-8 helyen.


Utóbbi két versenyzőnek már van idén egy triplett bajnoki címe, a Baranya kupát Gál Károly - Kovács Zoltánnal megnyerte, mindhárom páros jó formában van.

A másik két egységünk Kiticsics Attila - Tálos László és a bajnokságokon most debütáló Spengler Péter-Erb János duplett.

- Nem lebecsülve őket, tőlük kellemes meglepetés lenne bármilyen helyezés, reméljük rácáfolnak az ismert erőviszonyok alapján a várakozásokra! Sok sikert kívánunk!


A verseny szombaton 10 órakor kezdődik Tatabányán a Jubileum Parkban.

Események

2024. december

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap