Fordulatokban gazdag döntőben Tálosi Krisztián - Kutasi Péter párosa nyerte a bajnokságot.
Szombaton rendezték meg Tatabányán a Petanque Duplett Országos Bajnokságot, ahol harmincöt férfi párosból öt PVSK színekben indult, ezúttal női párosunk nem szerepelt a megmérettetésen.
A tavalyi ezüstérmes Kovács Zoltán – Kónya Dániel párosunknak nem indult jól a verseny, hiszen rögtön a selejtezők során kiestek. Első tétmérkőzésén indult dr. Spengler Péter – Erb János, szintén ebben a körben búcsúztak a versenytől. A folytatásban a címvédő Gál Károly-Nagy László duplett eljutott az egyenes kieséses szakaszig, ám a legjobb nyolcba már nem jutottak tovább, hasonlóan, mint Kiticsics Attila és Tálos László párosa.
Tálosi Krisztián és Kutasi Péter egészen a döntőig menetelt és megnyerték a bajnokságot. Az első mérkőzésen Bús Benedek (Veszprémi HSE), Kemény Gyula (BP Pétanque SE), a bajnokság egyik nagy esélyeseivel kerültek szembe. Jól kezdtek, 7:0-ra elhúztak, de sajnos nem tartott ki a lendület, az ellenfél a mérkőzés második részében pontosabban játszott és 13:7-re megfordította meccset és nyert.
A selejtezőkör másik három párharcát sikerült magabiztosan megnyerniük, így jöhetett az egyenes kieséses szakasz. Először a Szervátültetettek Komárom-Esztergom Megyei Sportegyesületének egyik párosát, majd a hazai pályán versenyző Gerecse SP duóját sikerült legyőznünk.
Tálosi Krisztián szakosztályvezető: - Az elődöntőben az a csapat következett, akiktől az első fordulóban az egyetlen vereségünket elszenvedtük. A mérkőzés nem alakult jól, az ellenfél jobban játszott és 11:4-re fokozatosan ellépett. Ekkor csapaton belül pozíciót cseréltünk, valamint az öcsi kidobásánál tudatosan játszottunk a pálya bal szélére, mert az ellenfél egyik tagja balkezes, a pálya széle pedig zavarhatja a közelítésben. A taktikánk tökéletesen működött, és sikerült szinte hiba nélkül játszanunk, így meg is fordítottuk az eredményt, 13:11 győztünk.
Kutasi Petivel évek óta játszunk együtt, sok mindent nyertünk már, de a duplett bajnoki címet eddig nem sikerült közösen megnyerni.
Mindeddig. A döntőben a nap meglepetés csapata a Pécsi Vörös Meteor SK egyik párosa ellen lépett pályára párosunk. Mindkét csapat fáradt volt az egész napos versenyzés után, így a nagyobb rutinnak is köszönhetően sima győzelmet aratott Tálosi Krisztián és Kutasi Péter.
Végeredmény:
1. Kutasi Péter, Tálosi Krisztián (PVSK)
2. Szabó József, Kocsis László (PVMSK)
3. Bús Benedek (Veszprémi HSE), Kemény Gyula (BP Pétanque SE)
A következő megmérettetés június 5-én Szomódon, a csapatbajnoki négyesdöntőn lesz, ahol eldől, hogy melyik magyar csapat képviselheti hazánkat a Klub Európa-bajnokságon Franciaországban.
Kapcsolódó hírek
Újabb országos ranglista versenyen mérettetik meg magukat petanque-osaink
Címvédőként érkezik Tatabányára a PVSK együttese.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-