Ezúttal férfiversenyzőink tettek ki magukért: mindhárom érem szakosztályunk versenyzőinek nyakába került.
A múlt hétvégén, szombaton, Budapesten rendezték az idei pétanque egyéni országos bajnokságot. A népes mezőnyben három női és hat férfiversenyzőnk állt rajthoz. A selejtezőből ezúttal a hölgyek közül Krenhardt Eszternek sikerült a továbbjutás, de a negyeddöntőben kikapott. A hat férfiversenyzőnk mindegyike jól vette az akadályokat és bejutott a harminckettes főtáblára, majd a legjobb 16 közé is. A nyolcaddöntő "házi" párbajában Kónya Dániel vereséget szenvedett Tálosi Krisztiántól, Kiticsics Attilát pedig a szigligeti címvédő, Bús Benedek állította meg. Ezt a fordulót Gál Károly, Kovács Zoltán és Kutasi Péter is hozta, így négy PVSK-s játszhatott az elődöntőbe jutásért. A legnehezebben feladat Tálosinak jutott, akinek Búst kellett legyőznie, ez szinte hibátlan játékkal sikerült is. Mivel a többi ágon is pécsi győzelem született, már az elődöntő előtt biztossá vált a PVSK-s arany. A Kovács-Gál és a Tálosi-Kutasi párharcokból utóbbiak jutottak döntőbe, ahol Kutasi Péter bizonyult jobbnak, ezzel megszerezte pályafutása negyedik egyéni bajnoki címét.
Végeredmény:
Női:
5-8. Krenhardt Eszter
Férfi:
1. Kutasi Péter
2. Gál Károly
3. Tálosi Krisztián
4. Kovács Zoltán
9-16. Kónya Dániel
Kiticsics Attila
A következő verseny a duplett országos bajnokság lesz szombaton Pécsett, a Lauber Dezső Sportcsarnok parkolójában, aminek a férfiaknál a PVSK a címvédője. Vasárnap ugyanitt rendezik a férfi és női triplett válogató versenyt, melyen három csapatban is érdekeltek vagyunk.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-