Bécsben 64 duplett mérte össze tudását, s a Kónya Dániel – Todenberg Roland páros valamennyi ellenfelét legyűrve, azaz nyolc győzelemmel nyerte meg a versenyt.

- Nemzetközi volt a mezőny. Játszottunk ukránokkal, szlovénokkal, franciákkal, spanyolokkal és persze osztrákokkal is. Csak a döntőben nem volt időlimit, addig minden meccsünket a sípszó előtt sikerült lezárnunk. Ellenfeleink közül a legsikeresebbek hét pontot szereztek ellenünk a négy közé jutásig. Az elődöntőt 13:1-re, a döntőt pedig 13:9-re nyertük. Végig jól játszottunk, kiegészítettük egymást, jól éreztük magunkat. Roland erős játékos, akivel nem mindig könnyű együtt játszani, de ha sikerül, akkor garantált a jó eredmény – emlékezett a történtekre Kónya Dániel. Hozzátette, hogy gyönyörű környezetben volt a verseny Bécsben, az Augartenben. Pár hete már játszott ott Bús Benedekkel, akkor a legjobb nyolc között időlimittel Federi Istvánék búcsúztatták őket, akik később bejutottak a döntőbe. Elmondta még, hogy ellentétben a hazai szokásokkal, miután kiestek, sokan nem mentek el, megvárták a verseny végét, így mintegy ötvenen látták a döntőt és tapsoltak a szép jelenetek láttán, ami nagyot dobott a versenyzők hangulatán.

- Ellentétben a hazai díjazással a győztes páros csak egy kupát kapott. Kettőjük közül kié lett a serleg?

- Én vittem haza, de ezt már előre megbeszéltük, hogy ha nyerünk, akkor az enyém a nyeremény, Tódi pedig megkapja a pólót, amit én vittem. Ötéves kisfiam, Kristóf elvárja, hogy ha már elmegyek versenyre, akkor éremmel vagy serleggel térjek haza, és ezt Tódi is tudja, mert ismeri őt. Amikor hazaviszem a kupát, a kisfiam egy hétig azzal alszik. Hiszek a személyes példamutatásban, ezért nevelési szándék is van mögötte: lássa a kisfiam, hogy ha tudatosan csinál valamit, illetve sportol és edz, annak meglesz az eredménye. Egyébként nem mindenkivel ilyen egyszerű megegyezni, ha egy díjat nyerünk. Gál Karcsival ilyenkor játszani kell egy „kupadöntőt” vagy csináltatni kell egy másik serleget a szervezőkkel.

Kónya Dániel körülbelül hat éve ismerkedett meg a pétanque-al, de csak mintegy három éve kezdett el igazán versenyezni.

- Havonta egyszer a barátaimmal – köztük Luigival – elmentünk a Római-partra a Golyósba sörözni, és közben játszottunk. Én igazából csak sörözni mentem, és ha hiányzott valaki a játékhoz, akkor beálltam. Többen mondták, hogy érdemes lenne komolyan foglalkoznom ezzel, mert jó érzékem van hozzá, ezért elkezdtem járni a Golyósba versenyekre, ott kaptam sok segítséget éljátékosoktól, például Tóth Tomitól. Aztán elkezdtem rendszeresen edzeni, de ekkor jött egy törés, méghozzá szó szerint, ugyanis edzésről hazafelé menet elütöttek motorkerékpárral és szétment a jobb vállam. Műteni kellett, összecsavarozták, majd félév kihagyás következett. Ezután egy ideig kérdéses volt, hogy tudok-e még egyáltalán játszani. Amikor nagyjából két és fél éve felépültem, eldöntöttem, hogy más alapokra helyezem a pétanque-ot, megtanulok úgy játszani, mint a „nagyok”. Tudatosan, mintha egy vállalkozást építenék, vagy egy személyt fejlesztenék, ugyanis ezzel foglalkozom a hétköznapokon – coach-ként, trénerként személyeket, csoportokat, cégeket fejlesztek. Kitűztem magam elé egy célt, és ez a válogatottság volt – idézte fel azt az időszakot a 43 éves sportember, aki a pétanque előtt többféle sportágat kipróbált.

Diákként versenyszerűen kosárlabdázott szülővárosában a Debreceni Vadkakasok NB I-es korosztályos csapatában és NB II-ben, mellette focizott, röplabdázott és a harcművészetek többféle ágát is kipróbálta, sokféle sportág érdekelte mindig is. Felsőfokú tanulmányai miatt került Budapestre, most Zuglóban él. Közben két évet töltött az Amerikai Egyesület Államokban.
Szóval, nézte a külföldi pétanque versenyeket, statisztikákat és videókat készített, azokat kielemezte. Közben coach-ként segítette a magyar válogatottakat, például dr. Kárpáti Zsófiát, aki a támogatása mellett bronzérmet nyert egyéniben a Nemzetek Kupájában. Ezek a nemzetközi tapasztalatok újabb lökést adtak a terve megvalósításához. Kicsit korábban, mint számított rá, 2019-ben megnyerte a triplett válogató versenyt Molnár Csabával és Borbényi Zsolttal, majd a következő évben egy másik csapattal is.

- A válogatottság mellett mire a legbüszkébb?

- Igazából tavaly kezdtek el jönni az eredmények. Sok bátorítást kaptam előtte a rutinosabb petanque-osoktól – például Molnár Csabitól, Hegétől, Kutasi Petitől, Csák Zsoltitól –, amit ezúton is köszönök, hogy legyek türelmes, majd beindul ez, beérik az edzésmunka. Az elmúlt időszakban sok kisebb és néhány nagyobb versenyt sikerült megnyerni. Büszke vagyok többek között az osztrák CC-n Gál Karcsival és Nagy Lacival elért első helyre, mert erős mezőnyben közel nyolcvan csapat közül sikerült a legjobbnak lenni. Duplettben meglepetésre magyar bajnokok lettünk Gergely Jánossal, Kárpáti Zsófival pedig ezüstérmet nyertünk a mix duplett ob-n. Idén sok versenyen voltam második helyezett, ezért éppen jókor jött ez a győzelem, hogy újabb erőt adjon a fejlődéshez. Arra is büszke vagyok, hogy az elmúlt két évben legalább 25 játékossal indultam versenyen és körülbelül hússzal sikerült érmet szerezni. Ez is talán azt bizonyítja, hogy tudok, szeretek csapatban gondolkodni és játszani. Sikerként könyvelem el, hogy különböző stílusú, személyiségű emberekkel és játékosokkal egyaránt eredményes tudok lenni.

- A fővárosban él, de a Pécsi VSK versenyzője. Miért?

- A Budapest Pétanque SE játékosa voltam, de amikor a PVSK megnyerte az egyesületek bajnokságát, hívtak a pécsiek, hogy a klubcsapatok Európa-bajnokságán erősítsem őket, ami szintén egy nagy siker lett és egy örök emlék marad, a csapategység és az eredmény miatt. Akkor igazoltam hozzájuk. Előtte is játszottam pécsiekkel és kialakult egy kölcsönös rokonszenv. Utána a válogatón is együtt indultunk Gál Karcsival és a szintén budapesti, de PVSK-s Nagy Lacival és Kovács Zolival, akikkel bármilyen összetételben erős csapatot alkotunk, szerinem akár nemzetközi szinten is van esélyünk egy jó eredményre.

- Milyen gyakran edz?

- Átlagban heti háromszor, hol egyedül, hol pedig társakkal. Szeretek nehéz terepen gyakorolni, igaz Budapesten kevés a jól kialakított, profi pálya.

- Párja tolerálja a hobbiját, ami gyakori hétvégi távolléttel jár?

- Enélkül nem is tudnám csinálni. De mindig odafigyelek arra, hogy ne menjen a családdal töltött idő rovására, sokszor hétközben pótlom a verseny miatt kiesett időt a kisfiammal. Mivel általában saját magam osztom be a munkaidőmet, ezt nem olyan nehéz megvalósítani és bár anyagi lemondással jár, de amit kapok cserébe az pénzben nem mérhető. Mostanában többször elkísér a család is a versenyekre és amíg én játszom, ők találnak valamilyen programot az adott városban.

- Mit szeretne elérni a pétanque-ban?

- Közép-Európában már sikerült több nagy versenyen jó eredményt elérni, jó lenne, ha ez összejönne a kontinens nyugati felében is, de ott magasabb a színvonal. Emellett szeretném megőrizni a válogatottságot. Fontosnak, amolyan küldetésfélének tartom azt is, hogy a hazai pétanque életben tapasztalható személyes ellentéteket segítsem enyhíteni, mert az összetartás előbbre viheti itthon a sportágat. Nem olyan nagy ez a közösség, hogy megengedhessük magunknak a széthúzás luxusát. Vannak országok, amelyek szerintem azért előznek meg minket, mert egy irányba húzzák a sportág szekerét. Remélem, mi is előre tudunk lépni, a mostani elnökség is sokat segíthet ezen.

Forrás: Magyar Petanque Szövetség