Az 1931-es év hatodik havában a PVSK a PSC ellen lépett a kötelek közé, csapatcsata keretei között. Az ellenfél versenyzői rutinosabbak voltak, ezért 8:4 arányban meg is nyerték az ütközetet. Egy évvel később már a Ferencváros öklözői látogattak Pécsre. Az eseményt óriási érdeklődés előzte meg, a fővárosiak minimális különbséggel bizonyultak jobbnak. Ezt követően, már 1935-ben a vasutas bunyósok a pécsi fedett lövölde termében a BVSC-vel szemben vették fel a harcot. A vége 4:6 lett, a fekete-fehérek közül Kiss, Kovács, Ropoli, valamint Nagy nyert meccset. Nyilván, minden sikerért 1-1 pont járt, mert később ez a szabály 2-re változott.

Akkoriban a helyi sajtó még arról elmélkedett, mennyire durva sport az ökölvívás. Mindenesetre a város polgármestere nem engedte meg, hogy a Pécsi Nemzeti Színházban ökölvívó-mérkőzést rendezzenek. Kár, mert lenne min csodálkoznunk az esettel kapcsolatban. Ám a műsor nem tűnt eléggé művészinek, hát elmaradt.

A második világháború befejeződése után bizonyos Csendes János kezdte meg a szakmai munka felelevenítését. Az első válogatott harcos Hauk volt, őt 1946-ban hívták meg a nemzeti csapatba.

Jelentős fordulatot hozott, hogy 1949 után Nagykanizsáról Pécsre került dolgozni, illetve edzői tevékenység folytatására Horváth Géza. A korábbi válogatott sportember jó három évtizeden keresztül irányította a dolgok menetén a szorítón belül, illetve azon kívül is. A ma már hatvan fölött járó valamikori tanítványainak körében még mindig hatalmas nimbusza van az 1988-ban elhunyt szakembernek.

Új lendületet 1951-ben kapott a szakosztály. A PVSK megnyerte a vasutas-bajnokságot, Kiss, Bíró, Murvai, no meg Tantos szerzett egyéni bajnoki címet. Mindezt 1952-ben sikerült megismételniük, abban az évben Kerekes, Kiss, Erdősi, valamint Tantos állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára.

Pár esztendő visszaesést követően, 1957-ben a területi felnőtt bajnokság során Dóra, Werlinggel párban, legyőzhetetlennek bizonyult a saját súlycsoportjában. Feltűntek újabb tehetségek is, Kósa Géza, Pataki László, Paku Lajos komoly névnek számított a ringek világában. Gulácsi Gyula 1965-ben már magyar bajnoki aranyig jutott.

A klub egyik legismertebb öklözője a mai vezetőedző, Alvics Gyula. Ő az elmúlt évszázad nyolcvanas éveiben, sorozatban nyerte a bajnoki aranyakat, bár nem mindig a PVSK kesztyűjét viselve, mert megfordult a Komlóban, meg a Budapesti Honvédban is, mégis mindenki pécsinek érzi a kétszeres Európa-bajnoki második helyezettet. Utána bukkant fel Hart Péter, aki megbízható éremszállítónak számított a mezőnyben.

Egyéni sportágról lévén szó, nagyon nehéz lenne az összes kiváló eredményt felsorolni. Azonban nem feledkezhetünk meg Kovács Máriáról, a klub világbajnokáról. Mert egy idő után feltűntek az edzőteremben a nők is, nem riadva meg a pofonoktól. Ekkor már túljutottunk az ezredfordulón, más szelek fújdogáltak a női sportok világában is.

Az 1990-es évek végén egyre sikeresebb lett az úgynevezett „kihelyezett tagozat”. Ugyanis PVSK-Szentlőrinc néven többször kerültek a híradásba a szomszédos település versenyzői, leginkább a korosztályos versenyeken. Az ottani munkát Galambos Béla Tibor vezette.

Összesítésben, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség 2000 januárjában közzétett rangsora megmutatta, a PVSK a 2. helyen végzett a klubok rangsorában. A kimutatásban nem csak a felnőttek eredményei, de a korosztályos diadalok is benne rejlettek.

Napjainkban is folyik a szakmai munka a Verseny utcában. Már nem annyi az érdeklődők száma, mint korábban. Ennek egyszerű az oka. Más harcművészeti ágazatokban talán könnyebb jelentős, jól hangzó címeket megszerezni, mint a bunyóban. Ennek ellenére azért a Pécsi VSK öklözői rendszeresen szoktak medáliákat szerezni a felnőtt bajnokságokon, más korcsoportos megmérettetéseken is.

Hiszen egy dolog bizonyos! Jól ütni mindenki az ökölvívóktól szeretne megtanulni. Mert abban nekik van messze a legnagyobb tapasztalatuk. Annak pedig a PVSK-nál sincsenek híján. Igaz, feltűntek modern egyesületek a városi sporttérképen, de olyan múlttal, mint a Pécsi Vasutas Sportkör egyik sem rendelkezhet.