A hétvégen rendezett Sülysáp Kupán a PVSK négy korosztályos öklözője vett részt Borovics Zoltán edző vezetésével. A megmérettetés országos felmérő verseny volt.
A cél az volt, hogy a kisebb korosztályok is vegyenek részt úgynevezett „éles” pontozásos versenyen, hogy szokják a ring, a küzdelem és a pontozás legkörét. Az edzőt, Borovics Zoltánt, az eredményekről kérdeztem:
- Négy öklözővel vettünk részt, összességében 52 bokszoló, azaz 26 pár indult. A 10 évesek korosztályában Tóth Martin pontozással kapott ki ellenfelétől, így második lett.
A 11 éveseknél Borovics Balázs 2-1-es pontozással veszített szegedi ellenfelével szemben, hasonlóan 2-1-es pontarányban győzött KSI-s ellenfelével szemben Szekeres Olivér. Ebben a három korcsoportban 3x1 percig tartanak az összecsapások. A serdülőknél, ahol Samu Ferenc Péter indult, és nyert is érdi ellenfele ellen, 3x1,5 percig tart a küzdelem. Elégedett vagyok a versenyzők hozzáállásával, és az eredményeikkel is, azért is, mert ez országos megmérettetés volt. Ráadásul Samu Ferike a "Legtechnikásabb versenyző" címet is elnyerte. Fontos, hogy az alacsonyabb korcsoportokban is megszokják a légkört, és a pontozást. A héten, csütörtökön, Kaposvárott a „Süllés Gyula Emlékverseny” lesz, ahol szintén négy öklözőnk vesz részt - fejezte be Borovics Zoltán
Nyilas László
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-