Bár a névadó havasföldi fejedelem nem vett részt a viadalon, nélküle is kemény küzdelem folyt a ringben, a romániai Aradon rendezett Nemzetközi Ökölvívó versenyen.
A népes mezőnyben ott volt a PVSK fiatal öklözője, Ébner Kristóf (80 kg.) is. A nem elsősorban sikerorintált, hanem inkább tapasztalatszerző kaland ötödik helyet hozott öklözőnknek.
A Dracula Open egy igen jelentős esemény a nemzetközi versenynaptárban, amelyen népes junior és ifjúsági magyar csapat szerepelt,- kezdte közvetlenül Kristóf mérkőzése után Alvics Gyula a PVSK vezetőedzője.- Kristófról tudni kell, hogy a közelmúltban kezdte az ökölvívást, és a mostani volt az ötödik tétmérkőzése. Nagyon tehetséges versenyző, a jövő embere. Aradon a regnáló ifjúsági világbajnokot, az ukrán Zasenok Nikitát kapta a negyeddöntőben, és a második menetben feladta a mérkőzést, teljesen felesleges lett volna kockáztatni az egészségét. Bár nem volt szerencséje, hogy az ukránt kapta, de tapasztalatszerzés szempontjából jó volt ez az összecsapás, mint ahogy az egész torna is. Az így elért ötödik helye dicséretes, és mivel nagyon szorgalmas ökölvívó, biztos vagyok abban, hogy sok sikeres meccse lesz még.- fejezte be az értékelését Alvics Gyula.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-