Három nagyon fontos nemzetközi esemény volt már ebben az évben. A horvátországi Porecsben rendezett U22-es Európa-bajnokság nyolcfős női magyar csapatában ott volt Hoffmann Réka is (+81 kg.), aki a debreceni 66. Bocskai Ökölvívó emlékversenyen női döntőjében török ellenfelétől kikapott, és ezzel a második helyen végzett.

Porecsben is döntőbe került, ott is vereséget szenvedett lengyel ellenfelétől, és ezüstérmet szerzett, ami nagyszerű eredmény. Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy Réka csak másfél éve bokszol, és ez volt a 12. mérkőzése pályafutása során.

A csehországi Usti nad Láben-ben zajló nemzetközi ökölvívó tornán Cservenka Róbert (75 kg) a döntőbe kerülésért osztrák ellenfelétől pontozásos vereséget szenvedett, és ezzel bronzérmet szerzett.

Ez év nagyon fontos nemzetközi eseménye a jereváni felnőtt Európa-bajnokság volt. Itt Cservenka Róbert a magyarok közül elsőként lépett szorítóba az osztrák Marcel Meinl ellen bokszolt, és bár az első menetet elvesztette, a másodikban az orrsérülést szenvedett osztrákot az orvos nem engedte vissza a ringbe. A 16 között a skót Sam Hickey várt Robira, ő keményebb ellenfélnek bizonyult az osztráknál, és Robi kikapott ugyan, de szereplése így is dicséretes.

És akkor még ott van a sérüléséből felépült Samu Ferenc Péter, aki már teljes értékű munkát végezhet, és ő is nagy jövő elött áll.

Ők, a PVSK ökölvívó szakosztályának élversenyzői,mindent kihoztak magukból. De mi a helyzet a hátországgal, vagyis az utánpótlással?

Ez mindig nagyon sarkalatos kérdés. Nagyon nehéz „tömegesíteni” a sportágat, mert sok más is van a fiatalok életében, ami nem kedvez az ökölvívásnak. Ez egy kemény, férfias sportág, ahol nagyon tudatosan fel kell készíteni a gyerekeket a sportág sajátosságaira. Ha pedig arra gondolok, hogy 4-500 gyerekből kerülhet ki az, aki válogatott vagy nemzetközi klasszis lehet, még árnyaltabb a kép. Régi mondás, hogy nem elég felfedezni, de naponta foglalkozni, nevelni, oktatni is kell a tehetséges sportolókat. Különösen igaz ez a ma már sok lemondást, és rengeteg munkát igénylő küzdősportokra, így az ökölvívásra is.

A fent említett versenyeken kívül természetesen voltak más, elsősorban a fiatalabb korosztály számára kiírt versenyek is. Azokon is jól szerepeltünk, vannak tehetségeink, aki néhány éven belül beérhetnek, gondolok Borovics Balázsra, a serdülő lányoknál a 46 kg-ban Krecsó Stellára,vagy a serdülő fiúknál 52 kg-ban Pálfi Ádámra, valamint Hambalkó Sean-ra 60 kg-ban, a teljesség igénye nélkül.

Azt is megkérdeztük a szakvezetőtől, hogy az ő válogatott melletti edzői tevékenysége, miként hat a PVSK-ban végzett munkájára.

Úgy gondolom, nagyon pozitívan. Ott vagyok, ahogy mondani szokták, tűzközelben. Minden nemzetközi szereplésünk alkalmából figyelhetem az európai, olykor a világ ökölvívó élmezőnyét. Sok új dolgot látok, akár a mérkőzéseken, vagy az edzéseken. Hazajőve megpróbálom a mi viszonyainkra is átültetni, persze kissé átalakítva a lehetőségeinkhez. Szerencsére többször voltam a felnőtt válogatottal, ahol Bertók Róbert szövetségi kapitány munkáját segítettem edzőként.

A magyar válogatott 10 éve nem ért el ilyen jó eredményt, mint amit néhány hete Jerevánban, és ez is segítheti a sportág hazai fejlődését.

Adódik a kérdés, merre tart a sportág?

Az biztos, hogy néhány hónappal ezelőtt a járvány, most pedig az orosz-ukrán háború hat ki a nemzetközi versenyekre, amelyeken közvetlenül látom az új szakmai megoldásokat. Minden elemet, és minden új és hasznos módszert megpróbálunk edzőtársaim segítségével, az eddig velünk dolgozó, jelenleg külföldön tartózkodó Borovics Zoltánnal és Galambos Tiborral a PVSK ökölvívóinak edzésén is alkalmazni. Az ökölvívás létezik, és mindig kilábal a pillanatnyi nehézségekből, és minden nehézsége ellenére tovább fejlődik - fejezte be Alvics Gyula.