Nincs könnyű helyzetben az ökölvívás, sem országosan, sem a nemzetközi szintéren. Éppen ezért, ha valaki kiugró eredményt ér el, akár hazai, akár külföldi versenyeken, azt nagyon meg kell becsülni.
Alvics Gyulával a PVSK ökölvívóinak szakmai vezetőjével, sem elsősorban a meglévő akadályokról beszélgettünk az elmúlt év kapcsán, hanem az előremutató pozitív jelekről, mert szerencsére a PVSK-ban vannak ilyenek.
A részletes eredményeket minden verseny után értékeltük, most csak a legfontosabbakról beszélnék – kezdte évértékelőjét a szakmai vezető, majd Hoffmann Réka 2023-as szezonját elevenítette fel.
Januárban Hoffmann Réka (+81 kg.) ezüstérmet szerzett a szerbiai nemzetközi ökölvívó versenyen. Az angol ellenfél ellen remekül küzdő, de végül veszítő Réka teljesítményét nagyon jó eredménynek tartottam, hiszen tudnunk kell, hogy egy tömegnövelő felkészülési edzéssorozat közepén érte el.
Februárban a Bocskai Emlékversenyen Réka szoros mérkőzésen maradt alul kazah ellenfelével szemben, ezüstérmes lett. Az U22-es Európa-bajnokságon 5. helyet szerzett, úgy, hogy a bíró 20 másodpercet engedélyezett neki.
Nála elsősorban a megfelelő ellenfél elleni küzdelem a legnagyobb probléma, és az is, hogy eddig mindösszesen három mérkőzése ment végig, és kevés az igazán jó ellenfél. Jelenleg Rékával a Bocskai Emlékversenyre készülünk, de a távolabbi cél a európa-bajnoki részvétel.
Az 1956-ban indult Bocskai Emlékverseny számos magyar és nemzetközi klasszist vonultatott fel a verseny története folyamán, olimpiai és világbajnokok tucatjai vesznek részt Debreceni rendezvényen. A Bocskai Európa egyik legrégebbi nemzetközi bokszeseménye, 13 férfi és 12 női súlycsoportban több mint háromszázan lépnek szorítóba.
És jött a tavalyi egyik legsikeresebb esemény Réka számára. A Budapesten rendezett a jubileumi 100. Papp László Országos Ökölvívó Elit Női-Férfi Magyar Bajnokságon első helyezett lett.
A PTE Egészség Tudományi kara az egyetem évnyitó ünnepségén dékáni elismerésben részesítette Hoffmann Rékát, a 2022-23-ban elért kiváló tanulmányi és sportágági teljesítményéért.
A két bronzérmet szereztünk az Énekes István Emlékversenyen, Ébner Kristóf (80 kg.) és Borovics Balázs (63,5 kg.) lett harmadik. Ébner Kristóf az idén betöltötte a 18. életévét, és a felnőtt mezőnybe lépett. Szorgalmas versenyző, szeret dolgozni, nagy jövő előtt áll.
Két első helyet értünk el az Utánpótlás Magyar Kupán Junior kategóriában. Krécso Stella Zoé (44 kg) és Dankó Titanilla (64 kg) révén. A harkányi Baranya Kupán Borovics Balázs első helye mellett, a legjobb ifjúsági versenyző címet is elnyerte, a csapat-különdíjat pedig a PVSK kapta.
Nyíregyházán, a Női és Férfi Junior és Ifjúsági Magyar Bajnokságon, ökölvívóink három arany és egy ezüstérmet szereztek, Krécso Stella Zoé, Borovics Balázs és Ébner Kristóf lett első. A Halászteleken rendezett Varga István - Majsai Csaba Emlékversenyen, melynek célja az országos bajnokságra történő felkészülés volt, jól szerepeltek fiatal ökölvívóink. Junior kategóriában Krécsó Stella Zoé (54 kg) és Koczab Jordán (54 kg) lettek bajnokok.
Szólnom kell az utánpótlás helyzetéről is. Örömteli, hogy 15-20 versenyzőnk jár hozzánk, reméljük ez a létszám tovább nő. Továbbra is várjuk a fiatalok jelentkezését. Köszönöm edzőtársaim munkáját, Hodosi József, Galambos Tibor, Lakatos Krisztián sokat tettek a sikerekért. Valamint szeretném megköszönni a Baranya Megyei Ökölvívó Szövetség elnökének, Pataki Péternek, illetve a PVSK elnökének, Czerpán Istvánnak is azt a segítséget, amelyet a szakosztálynak az elmúlt évben nyújtottak.
Januárban új helyszínre a Pécs Expo Centerbe költözünk, kérem, figyeljék internetes oldalainkat, ahol minden lényeges információt megtalálnak majd.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-