Két kiváló öklözőnk, szó szerint beverekedte magát a négyes döntőbe, a 94. Papp László felnőtt férfi Országos bajnokságon, és ott egy első és egy harmadik helyet szereztek.
Csak a legidősebb bunyósok tudnák megmondani, mikor volt ökölvívásban felnőtt magyar bajnoka a PVSK-nak. Nos, most ismét van. Cservenka Róbert 75 kg-ban, még junior korúként, Lukácsy Bence pedig 81 kg-ban szerepelt, a két öklöző mérkőzéseiről, néhány perccel Lukácsy döntőbeli meccsének befejezése után, örömtől el-elcsukló hangon így beszélt Alvics Gyula, Bence nevelőedzője:
- Robiról tudni kell, hogy még ifjúsági korú versenyző, neki Hegyi Barnabás, a Vasas versenyzője volt az ellenfele. A bronzéremért nagyon magas színvonalú meccset játszottak, a közönség óriási ovációja mellett. Minimális különbséggel maradt alul versenyzőnk, nagyon nagy derbi volt, bármelyik öklözőt kihozhatták volna győztesnek. A bronzérem is nagyszerű teljesítmény. Bence a döntőben a debreceni ellenfele Móna Imre, a korábbi kedett Európa bajnok, ellen egyhangú pontozással nyert. Rendkívül boldog vagyok, most látszik a sok munka, amelyet elvégeztünk, Borovics Zoltán és Galambos Tibor edzőtársaimmal. A sikerben Szegedi Szilárdnak, és természetesen a Madár Akadémiának is oroszlánrésze volt, A tavalyi ezüst után, most bajnoki cím, nagy siker ez mindenkinek, és a PVSK-nak is! - fejezte be Alvics Gyula.
A rendezvényen egyébként 57 klub bokszolója vett részt.
Első két képünkön Lukácsy Bence, a harmadikon Cservenka Róbert.
Nyilas László
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-