Nagykanizsa adott otthont a Mikulás Kupa ökölvívó versenynek, amelyen a PVSK öt ökölvívóval vett részt, közülük ketten is az első helyen végeztek.
Az eseményről és az eredményekről Hodosi József edző számolt be.
Nagyon fontos, hogy a PVSK fiataljai minden lehetőséget megragadjanak, hogy élesben próbálják ki azt, hol tartanak. Ezért is volt jó a nagykanizsai rendezvény, ahol a több mint húsz klub 200 fölötti indulója között, öt versenyzőnk is ott volt. Hárman éles mérkőzést, hárman edzőmeccset vívtak. A hölgyeknél Krécsó Stella (44 kg) pontozásos győzelmet aratva szerzett első helyet. Egyébként ő lett a torna legjobb serdülő leány sportolója is.
Borovics Balázs (63 kg) szintén egyhangú pontozással nyert, és első helyen végzett, és megkapta a legjobb junior sportolója különdíjat is. Kóczab Jordán (52 kg) egy nagykanizsai sportolóval szemben megosztott pontozással veszített, és második helyet szerzett.
Hárman Dankó Titanilla, (ő megkapta, a torna legjobb utánpótlás versenyzője, különdíjat), Póli Kristóf és Matosics Máté edzőmérkőzést játszottak. Ezeken a mérkőzéseken nem hirdettek eredményt.
Az eseményt Hodosi József így értékelte: - Nagyon elégedett vagyok ökölvívóinkkal, és az elért eredményeikkel. Edzésen több mint negyvenen veszünk részt, de azt szeretném, hogy ezek a fiatalok minél jobban kötődjenek a PVSK-hoz, és megmaradjanak a sportág és a szakosztály számára. Ezért is kellenek ezek a megmérettetések.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-