Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Hoffmann Réka bronzéremmel zárta az Európa-bajnokságot

Hoffmann Réka (+81 kg) a harmadik helyet szerezte meg a belgrádi Ökölvívó Elit Női Férfi Európa-bajnokságon. Sajnos, Réka vereséget szenvedett moldáv ellenfele ellen a döntőbe jutásért folytatott mérkőzésen.

Alvics Gyula szakmai vezető így értékelt:

Igazából roppant szerencsétlen találkozó volt a moldovai Darija Kozorez ellen, hiszen a végén Rékát is kihozhatták volna győztesnek. Az első menetet 4–1-re Réka nyerte. Második menet 3–2 volt a moldovai ökölvívó javára. A harmadik menetet, ahol sokak szerint egyértelműen Réka volt jobb, a moldovainak adták a bírók, pedig ekkor öklözött a legjobban a menetek közül. Számunkra ez ugyan érthetetlen döntés volt, de azzal vigasztalódjunk, hogy a bronz is nagyszerű eredmény, pedig az utolsó negyedben érvényesült legjobban a Réka tudása. Nagy csata volt!

Természetesen magát a főszereplőt is megkérdeztük a mérkőzésről.

Moldáv lány ellen mérkőztem a döntőbe jutásért. Ismerem régóta, de még sosem mérkőztünk egymással. Az első menetet 4–1-re megnyertem, másodikban keveset mozogtam lábon így azt 3–2-re ő nyerte. Harmadikon múlott a meccs, bele adtam mindent, biztos voltam benne, hogy megnyertem az utolsó menetet. A pontozók viszont őt látták jobbnak. Mindenki szerint nyertem az utolsó menetet is, a bírók szerint nem. Nagyon szerettem volna döntőbe jutni, de örülünk a bronzéremnek is.

Hoffmann Réka mérkőzése:

Események

2024. december

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap