Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Fiatal ökölvívónk szép sikere Szlovákiában

A Szlovákiában rendezett Serdülő Nemzetközi Olimpiai Reménységek Ökölvívó versenyén, Samu Ferenc Péter a PVSK ifjú bunyósa aranyérmet szerzett.

A két mérkőzésen nyertes ifjú tehetséget, arról is megkérdeztem, mi a távolabbi célja, miként képzeli ökölvívó pályafutását.

Gratulálok az első helyhez, hol volt a verseny és hány nemzet vett részt rajta?

Köszönöm szépen. A szlovákiai Nyitrán voltunk. Ez egy válogatott viadal volt, négy nemzet, a lengyel, a szlovák, a cseh és mi magyarok vettünk részt, összesen több mint 50 bokszoló volt ott.

Ez nagyon szép eredmény, mert először vettél részt külföldi versenyen.

Igen! Tagja vagyok a serdülő válogatottnak, de még nem öklöztem külföldön. Itt két ellenfél ellen bunyóztam, egyik egy lengyel fiú volt, ellene a 3. negyedben technikai KO-val nyertem. A másik egy hazai versenyző volt, őt pontozással vertem meg. Így első lettem súlycsoportomban, az 59 kg-ban. Itt jegyzem meg, hogy a 13-14 éveseknél három, egyenként másfél percig tartó menet van. Nagyon szép serleget, és érmet is kaptam.

Mióta bokszolsz, egyáltalán, hogy kezdted el ezt a sportágat?

Hét éve, azaz 8 éves koromban kezdtem el, édesapám javaslatára. Első edzőm, Heckenberger Iván volt. Most Alvics Gyula a trénerem. Elfoglaltságomtól függően, heti 5-6 edzésem van. Én azok közé tartozom, akik imádják az ökölvívást, tehát edzeni is nagyon szeretek. Gyula bácsitól nagyon sokat lehet tanulni.

Milyen terveid vannak a sportággal kapcsolatban?

Nagyon szeretnék kijutni az Olimpiára! Mivel még csak 14 éves vagyok, nem a következőre, hanem ami azután lesz, 2024-ben. Akkor még csak 20 éves leszek.

Te, sportolói éveid tekintve, "öreg rókának" számítasz már. Mit tudsz mondani azoknak a gyerekeknek, akik most kezdik el a bunyót.

Azt tudom mondani, jöjjenek minél többen. Ez egy csodálatos sport. Amikor a ringben vagyok, mindent elfelejtek, még az ütések okozta fájdalmat sem érzem, csak a harc létezik. És az sem igaz, hogy ez veszélyes sport, van sportág, ahol sokkal több a sérülés. Egyébként vannak védőfelszerelések, ezek használata sok mindentől megvéd.

Természetesen megkérdeztem Alvics Gyula edzőt is, mi a véleménye Feri teljesítményéről. Ő a következőket mondta: - Nagyon szép eredmény, amit Feri most elért. Kiválóan dolgozik edzéseken, és ami nagyon fontos, szeret edzeni. Őt nem kell noszogatni, hogy valamit megcsináljon. A hét év múlva esedékes olimpiára való kijutás reális cél. Én képesnek tartom őt erre, most már csak rajta múlik a siker.

Nyilas László

Események

2024. december

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap