Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Egyetemi vizsgái mellett az idei feladatokra is készül Hoffmann Réka

A PVSK ökölvívó-szakosztályának 2023-ban az egyik legsikeresebb öklözője Hoffmann Réka volt, aki mindent figyelembe véve felemás évet zárt. A sikerek mellett voltak a pályafutását hátrányosan befolyásoló, elsősorban rajta kívül álló tényezők is.


Amikor visszatekintünk Rékával az elmúlt évre, egyben előre is nézünk, az idei esztendőre.

- Milyen volt számodra a 2023-as év?

- Kezdődött Zomborban, Szerbiában, a Női Nemzetek Kupája versenyen, ahol az angol Asquit Emily ellen elért második helyezést, tekintettel a nagyon erős mezőnyre, jó eredménynek tartom, majd folytatódott a Bocskai Emlékversennyel, ahol bronzérmet szereztem.

A montenegrói Budvában megtartott U22-es Európa-bajnokság negyedik napja fájó emlék marad nekem. Az orosz Kucsmanova ellen léptem ringbe. Az ellenfél nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, én pedig nem tudtam felvenni a ritmust, így már az első menetben eldőlt a találkozó, mindössze húsz másodperc után, búcsúztam az Európa-bajnokságtól.

Budapesten rendezték a jubileumi 100. Papp László Országos Ökölvívó Elit Női-Férfi Magyar Bajnokságot, ahol első lettem. A döntőben kiváló ellenfelem volt a nagykanizsai Szira Zsófia, a 2023-as szupernehézsúlyú ifi Európa-bajnok személyében, és az is nagyon jó volt, hogy 3x3 perces meneteken most végig tudtunk menni, bár az 5–0, amit a pontozók nekem adtak, kicsit meglepett.

Nagyon jól esett, hogy a PTE Egészség Tudományi kara az egyetem évnyitó ünnepségén dékáni elismerésben részesített, a 2022-23-ban elért kiváló tanulmányi és sportágági teljesítményemért.

- Az egyik fő probléma az, hogy kevés a megfelelő ellenfél, és nem sok mérkőzésed ment végig eddig?

- Igen, ez egy meglévő akadálya a felkészülésnek, és a versenyzésnek is, hiszen az edzésen hiába gyakorolunk Alvics Gyula edzőmmel, vagy kesztyűzök fiúkkal, az igazi próbatétel a mérkőzés, ahol élesben kell számot adni a tudásomról. Ezért is örültem, hogy a magyar bajnokságon, kiváló ellenfél ellen végigment mind a három menet.

De nincs megállás, készülünk januárra, amikor már kezdődik a Bocskai Emlékverseny, és 2024-ben felnőtt és U22-es Európa-bajnokság is lesz, van feladat bőven.

- Majdnem elfelejtettük, hogyan töltötted az ünnepeket?

- Karácsonykor Pellérden voltam a szüleimnél ahol kedvencemet, a narancsos sült kacsát is elfogyaszthattam, két napot Baján is voltunk, a szilvesztert pedig barátommal társaságban töltöttem. Kellett a kikapcsolódás a nehéz év után.

- Jelenleg egyetemre jársz, harmadéves vagy a dietétika szakon. Mi a további terv a szakmával kapcsolatban?

- Még vannak vizsgáim januárban, és megyünk a Bocskai Emlékversenyre is. Nagyon sok segítséget kapok az egyetemtől, a felkészülést és a versenyzést illetően is, köszönet érte. A dietétika egyre fejlődő tudomány, ma már a sportban is nélkülözhetetlen, hiszen a táplálkozás az egyik legfontosabb területe a sportoló életének. Lehet, hogy ezt az utat választom, de addig még sok feladat vár rám a sportágamban. Októberben utoljára vehetek rész az U22-es Európa-bajnokságon, jövőre már felnőtt mezőnyben indulok, és lesz magyar bajnokság is az idén.

Névjegy:

Név: Hoffmann Réka

Születési év, hó, nap: 2002. december 3.

Súlycsoport: +81 kg.

Eddigi klubjai: PKSE, Vecsés, PVSK.

Tanulmányok: Jelenleg a PTE-en Dietetikusnak tanul.

Események

2024. december

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap